Hányavetett útinapló 4. – Sydney

Ismét eltelt egy kis idő azóta, hogy utoljára billentyűzetet ragadtam. Azon veszem észre magam, hogyha van egy kis szabadidőm, akkor csak úgy vagyok és elmélkedek. Nemrég betöltöttem a harmincat. Számvetés lenne talán? Az még nem. Túl korai. De mérleget, azt von az ember. Mivel azonban elég rendezetten vagyok kaotikus, és Ausztráliával még adós maradtam, jöjjenek a történeteim onnan, a Föld másik feléről. A többiről meg egyszer talán később.

Amint már írtam, mi workawayeztünk Ausztráliában, ami egy olcsóbb formája az utazásnak. Hetente két napot voltunk szabadok, ilyenkor Sydneybe vonatoztunk. Az út Campbelltownból nagyjából negyven perc, vagyis annál kevesebb, mert már olyan húsz perc után Sydneybe érünk, de mi mindig bevonatoztunk a végállomásig, a Circular Quay-re megcsodálni az Operaházat és a Harbour Bridge-t, majd onnan gyalog vagy busszal indultunk tovább. Volt nálam egy kis jegyzetfüzet, feljegyezni az apróságokat, hogy el ne felejtsem, amikor majd írok róluk (tehát most).

A vonatok tiszták, emeletesek, és az ülések mozgathatóak, vagyis eldönthetem, hogy melyik irányba üljek, előre vagy hátra. De nincsenek mosdók. Ez onnantól kezdve probléma, hogy erre rájön az ember, mert utána már tuti, hogy a vonaton állandóan pisilni kell. Ellenben az állomásokon lévő illemhelyek tiszták. Sőt, továbbmegyek: fontos felfedezés, hogy úgy Ausztráliában, általában véve, minden nagyon higiénikus. Ez egy hatalmas plusz pont az ott élőknek.

Turistáskodtunk (fotó: Magyar Aletta)

Turistáskodtunk
(fotó: Magyar Aletta)

A másik érdekesség, amit megfigyeltem, hogy nincsenek függönyök az ablakokon. Lehet, hogy nálam ez valami otthonról hozott beidegződés, és mihelyt leírtam, már kezdtem is aggódni magam miatt, de függönyöket nem nagyon láttam és kész. Apróságok, tudom, de sokan megkérdezték, hogy milyen az élet ott, milyenek az aussie-k, mennyire más világ van arrafelé, mint errefelé.

Mi Sydneyben és Melbournben jártunk, valamint néhány kisebb városban. Előbbi nagyon tiszta, a felhőkarcolókkal teli modern metropolisz, a kikötő romantikájával és a szépen megrajzolt fákkal és virágokkal teli parkokkal olyan izgalmas egyveleget alkot, ami nem nyújtja egy hétköznapi nagyváros hangulatát, holott az. Egy többmilliós nagyváros, ahol az emberek munkába, a gyerekek iskolába sietnek. Egy nagyváros, aminek épületeiben az emberek éppúgy dolgoznak, mint Budapesten vagy Párizsban. Egy nagyváros, aminek létszáma a nyári hónapokban (nálunk téli) többszörösére növekszik. Elég sokan jönnek Ázsiából, a japánok turistaként, de vannak mások, akik egy jobb élet reményében, még akkor is, ha a bevándorlási szabályok nagyon szigorúak.

Barátok közt (fotó: Magyar Aletta)

Barátok közt
(fotó: Magyar Aletta)

De mi az, amit mindenképpen látni kell, ha Sydney felé téved az utunk, az Operaházon és a Harbour Bridge-n túl, amik gyönyörűek és az egyikbe be lehet menni, a másikra fel lehet mászni? Mi az Operába, ami igazából színház (és az opera csak az egyik terme) ellátogattunk. Elég puritán. A Harbour Bridge-re nem másztunk fel. Márcsak azért sem, mert felmenni a Harbour Bridge-re olyan, mint Pisában a Ferde Toronyba. Minden látsz, csak a tornyot nem.

Ha szép kilátást akarunk maradjunk a kikötőben, vagy látogassunk el a Royal Botanic Gardenbe, és sétáljunk fel Mrs. Macquaries székéig, de ez utóbbival ne szilveszterkor próbálkozzunk, délután négykor ugyanis olyankor már moccani sem lehet. A legtöbb ember az év végén innen,  a volt kormányzó feleségének kedvenc helyéről szeretné nézni a tűzijáték fényében táncoló Operát.

Opera az állatkertből (fotó: Magyar Aletta)

Opera az állatkertből
(fotó: Magyar Aletta)

Egy másik lenyűgöző hely a Taronga Zoo, ami több, mint négyezer állatnak ad – nem is akármilyen – otthont. A díszletet maga az öböl szolgáltatja. Nem felejtem el soha, miután hazaértünk, vagyis vissza Anuhoz és Jimhez és mindenki kérdezte, na hogy tetszett, és mi nekiálltunk áradozni, hogy „még ilyen szép, tiszta, kulturált állatkertet nem láttunk, és az állatok egészségesek, csillog a szőrük-bundájuk, jól tápláltak, és már már az az érzése van az embernek, hogy jobban élnek, mint szabadon  a vadonban, egymástól függetlenül mindenki  egyetértett velünk, és hozzátették, hogy valóban „they are very happy”. A Taronga állatkertet tehát senki ne hagyja ki, hajóval visznek át, ott pedig választhat az ember, hogy busszal, gyalog vagy libegőn jut el a bejáratig. Én itt találkoztam először koalával, sajnos megsimogatni nem tudtam, de nagyon örültem így is.

Egy koala nem koala (fotó: Magyar Aletta)

Egy koala nem koala
(fotó: Magyar Aletta)

Bejártuk még a Rocks-ot, Sydney legrégebbi kerületét, és elbuszoztunk még Darling Harbourbe, ami szintén nagyon szép, valamint a híres-neves Bondi beach-en is tiszteletünket tettük. Én ez utóbbitól nem voltam nagyon elájulva. Sokkal szebb strandok vannak nálunk Európában is, de tény, hogy  a hullámok nagyok és szörfösöknek ideális. Betértünk néhány múzeumba is, ezek közül, amit kiemelnék, az a Madame Tussaud’s, ahol hírességek viaszmásával találkozhatunk. A leghosszabb sor Barack Obamánál állt. Olyan szinten sokat kellett volna várni, hogy mi a fotózkodást ki is hagytuk.

Engedtem Oprahnak egy közös fotót (fotó: Magyar Aletta)

Engedtem Oprahnak egy közös fotót
(fotó: Magyar Aletta)

A szilvesztert a kikötőben töltöttük. Reggel mentünk haza, az első vonattal. Másnap elhagytuk Sydney környékét, repülőgépre ültünk és észak felé vettük az irányt. Ausztrália, amilyen kicsi kontinens, olyan nagy ország. Európában két ország között repülünk annyit, mint a déli földön két város között. Életemben először viszont úgy utaztam repülőn, hogy senki nem kérte el az útlevelemet (apró meglepetések az életben). Igaz, azután a procedúra után, míg beengedtek Ausztráliába, már nem is volt olyan fontos. A csomagokat viszont sokkal szigorúbban ellenőrizték, legalábbis az a légitársaság, amivel mi utaztunk. Fenn is akadtam a biztonsági kapunál és a kisollóm bánta a történetet, én meg a kisollót. Leszállásnál meg valami bombakeresőt, vagy ilyesmit teszteltek, és azon kevés „szerencsések” egyike voltam, akit ki is pécéztek maguknak és átvizsgáltak. Miután azonban sikerült túljutnom az ausztrál repterek nyújtotta kalandokon, egy óceán melletti kisvárosban újabbak vártam rám.

Hányavetett útinaplóm első részét itt, a második részét itt, a harmadik részét pedig itt olvashatod el.

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!