Import álmok a Gangesz partjáról

Indiában esténként sötét álomba zuhanok. Se kép, se hang, csak sötét. Az álmokat nem pakoltam be, otthon maradtak, az ágyamon és az ágy alatt, míg haza nem térek, a porcicákkal játszanak. Remélem megtalálom őket a hosszú út után. Addig pedig itt ébren álmodok.

Esténként úgy 11 óra tájt, mikor a fogadó vendégei mind aludni térnek, a pincérek a kiürült teraszon összetolnak minden széket, és ott a szabad ég alatt az asztalon alszanak. Lent a mélyben a Gangesz vizén hangtalan apró mécsesek úsznak a kikötött csónakok között, fent pedig csillagok vigyázzák a pincérek álmát.

Reggelre minden ismét a helyén, készen a reggelihez.

- Miről álmodsz? – kérdem, miközben kávét tölt nekem.

- A családomról. Tudod, van egy lányom is.

- Hol laktok?

- 100 km-re innen.

- És mikor látod őket?

- Úgy két havonta. Mert inkább hazaküldöm az útiköltség árát.

- Akkor nem találkoztok gyakran.

Elmosolyodik.

- Dehogynem. Minden éjjel velük álmodom.

A francia lány egy másikkal csacsog; Mumbaiból valók, mintha az lenne hazájuk, bár ki tudja, mit jelent ez a szó erre.

- Szingapúrban dolgoztam egy évet, azután elegem lett, és átjöttem ide, Indiába. Egy francia multinak dolgozom. És egyetemre is járok, kommunikációs menedzser szakon.

- Így lesz top-menedzser valakiből?

Elkerekedett szemekkel bámul rám.

- Erre sosem gondoltam. Csak élek és dolgozom.

Nézem a francia lányt, vajon hiányzik-e neki, a másik földrész országa, ahová való: a kávézóterasz a főtéren a platánok alatt, a vörösbor és a kis öreg aki boldogan fel-felnevet, és nem nehéz-e neki az indiai angol a francia nyelv dallama után? Álmodik-e arról, hogy párt talál magának errefelé, és ha talál, milyet? Miről beszélhetnek, mikor kéz a kézben sétálnak vagy ülnek a nagy csendes folyó partja felett?

- Egy pár, nekem? – nevet. – Csak élek és dolgozom.

Az utcán sokan alszanak nappal is a 40 fok nyomása alatt; néha elgondolom, leülök vagy leheverek melléjük, a hosszú úton meg-megpihenek.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Zarándokok csoportja keresztezi utam; ketten megtorpannak, pózolnak nekem, fényképezzem le arcukat, így maradnak velem, mikor majd elmegyek, ez az ismeretlenek ajándéka, memóriakártyámba kódolt szellemek.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

A Gangesz partján szanaszét néhány kromoszóma alakot nyomott el az álom, mindez úgy tűnik, természetes. Távolabb, néhány házban nyitott ajtó mögött fekszenek, várják, hogy múljon a hőség, múljon az élet, testek.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

És mi lett a hajdani hippivel? Aki itt ragadt, aki szintén álmokat kergetett, most meg csak tompán ül éjszakákon át; az idő elrepül, és ő vár, hogy az örökkévalóság egyszer majd rátalál.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

A víz, akár egy álom, ringat a nyugalom, a vágyak, a szerelmek tengerén.

Többször írtam már Amanról, akit felkértünk, legyen vezetőnk ebben a városban. Olyan vezetőre számítottunk, aki kívánság szerint elvisz ide vagy oda, aki tudja és ha kell, megoldja, hol, hogyan lehet fényképezni, vagy aki el tudja mondani, mit is látunk éppen, mi a története, vagy melyik kávézóban ihatunk, étteremben ehetünk biztonsággal.

(Fotó: kiki roller))

(Fotó: kiki roller))

Az étteremben ahová csak úgy beestünk, szörnyű neonvilágítás fogad, ugyanakkor meglepő tisztasága és egyszerűsége kelt bizalmat. A falakat a vendégek a legkülönbözőbb nyelveken írt ajánlásai borítják. Persze, hogy kezdem keresni a magyart is, rögtön a bejárat közelében meg is találom.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Van palacsinta, és persze összefut a nyál a számban, nem bírom ki, hogy ne rendeljek egy kis hazai ízt. Ezt kaptam:

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Máskor pedig a Kék Lasszihoz (Blue Lassi) címzett helyen a padokon foglalunk helyet. A lasszi egy joghurthoz hasonló frissítő készítmény, ezernyi ízesítéssel. Általában banánost kérek, gránátalma magokkal megszórva.

(Fotó: kiki rioller)

(Fotó: kiki rioller)

Kis cserépedényben szolgálják fel, amit utána kidobnak, eltörnek.

Meglep, mikor kiderül Amanról, hogy csupán 15 éves, mert teljesen felnőttként viselkedik, ami végül is lehetséges – Indiában korán nőnek fel a gyerekek.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Egy barátja, alig lehet idősebb nála, kis teázót tart fenn, ez egy garázsnyi hely, ahol egy asztal és körülötte matracok vannak, ahol helyet foglalunk. Választhatunk a hatalmas fémdobozokban tárolt teák közül, amit előttünk készít el. Sötét van, néhány kék színű neon jelzi csupán, hol vagyunk. Megpihenünk, beszélgetünk kicsit.

- 15 évesen neked iskolában lenne a helyed.

- Persze, járok.

- Akkor hogyan lehetséges, hogy velünk lógsz naphosszat?

- Szünet van – mosolyog.

- Mit kezdesz a pénzzel, amit így keresel?

- Szeretném, a továbbtanulásomat saját magam finanszírozni.

- Mit tanulsz majd?

- Informatikát. És szeretnék egyetemre az USA-ba menni. Ott is maradok, ott fogok dolgozni.

- Ez nem csak képzelgés? Egy álom?

- Nem, dehogy. Van egy nagybátyám, akinek cége van ott. Már vár rám.  Szoftvereket fejlesztenek.

Azon gondolkodom, hány magyar 15 évesnek van ennyire pontos elképzelése a saját jövőjéről.

Másnapra jegyünk volt, vonatra szállunk, egy kaotikus pályaudvaron, ahol a vonatunkat sehogy nem találtuk a mindenféle kódok és számok köz;, aztán végre betoltak egy ménkű hosszú szerelvényt, valahogy a kocsinkra leltünk.

A vonat elindul, szomszédom egy japán, furcsamód egyedül utazik. Angolját még nálam is jobban töri, iroda, mondja, komputer, utazás. Ha jól értem, bemutatkozott és elmesélte életét.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

A kalauz currys kaját hoz; megágyazunk.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Horkolás és a telefonpittyegés. A vonat álmokkal megpakolva rohan az éjszakában.

Tetszett az írás? A szerző legújabb, ki-ki válik című könyvéről itt és itt találsz információt!

(Még több cikket olvashatsz Indiáról itt!)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!