Kalifornia kalandozások II.

Kaliforniában élve naponta elcsodálkozom azon, hogy milyen sebességgel fut az élet körülöttem. Az itt élők a napsütést élvezve igyekeznek vibráló reklámfelületeket elhagyva útjukat a leggyorsabban haladó sáv felé irányítani, gyorsan felzárkózni a többi után, eredményesen követni őket, olykor előretörni és learatni a babérokat. Itt nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Az utak adottak, a lehetőségekkel meg tudni kell élni. Ők többnyire tudnak is.

Nézzük csak, hogyan is jellemezhetőek a soksávos utak vezetői, a Kaliforniában élő „ízig-vérig” amerikaiak? Elhiggyük-e, hogy ezek az emberek mind barátságosak és látszatra boldogok? Hisz ha érdeklődünk hogylétük felől, ők általában jól vannak. Egy biztos, az itt élők nem nyitják ránk könnyen a panaszáradat kapuját. Pedig ők is emberek, kizárt, hogy a rossz napok őket csak úgy elkerülik.

Ha engem kérdezel, én leleplezem őket, már amennyire lehet. Bár nem hiszek abban, hogy föl lehetne állítani sztereotípiákat. Jó pár éve már, hogy köztük élek és ismerem erényeiket, valamint némileg értékrendszerüket. Milyenek is ők? Hosszú a lista, figyelj! Optimisták, az újdonságok felé nyitottak, sokat mosolyognak, kedvesek, valahogy nyugodtabbak, előzékenyek, állatkedvelők, baseball örültek. Tudatosak, tisztában vannak azzal, hogy mindennapi kemény munkájuk meghozza gyümölcsét. Többszörösen is. Érzékenyek és empatikusak és felsőfokon segítőkészek.  Hogy is tudnám elfelejteni azt, hogy harmadik gyermekem születése után összeállt több osztálynyi szülő és a legnagyobb lelkesedéssel hozták nekem a vacsorát. Hetekig volt nálunk terülj-terülj asztalka. Folytatva a listát: dinamikusak, él bennük egy nagyfokú versenyszellem, praktikusak, előre törőek, érdeklődőek, sok mindenben viszont igen felszínesek. Barátságaikat sokszor érdekeik kapcsolják össze.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Tudnak élni, mert élni tudni kell és élvezik a jót, mert van mit. A nap süt, az optimizmusuk virágzik, az őket körülvevő infrastruktúra bizony irigylésre méltó. Büszkék, barátságosak és nagylelkűek, bár nem annyira, mint a konzervatív, déli államok szülöttei, de sokkal inkább, mint az ország keleti részében élők. Még valami eszembe jutott itt. A legtöbben közösségi emberek, de tudni kell, hogy szeretik a függetlenségüket, és ha sokszor lakatlannak tűnő házuk köré nem is, a privát életük köré bizony felépül egy láthatatlan kerítés. Ezt tiszteletben kell tartani.

Az ő világukban a nagyság meghatározó. Nagy autók követik egymást széles utakon, nagy házak várják haza kozmopolita lakóikat, akiknek nagy álmok megvalósítása az életcél.  Az itteniek egy olyan világban élnek, ahol a pénz bizony nagy úr és a szele mindent megérint és alaposan meghatároz. Még a barátságot is.

Itt a barátok többnyire jönnek és mennek. Magam körül azt látom, hogy ha harcot vívna a minőségi barátság a mennyiségivel, akkor a mennyiségi győzedelmeskedne. Valaki egy napos ismeretség után úgy mutatott be kollegájának, mint egy jó barátot. Meglepődtem. Számomra a barátság mély gyökerű. Mindig is úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy megszövődjön, és kivirágozzon, idő kell. A fennmaradásáért meg kölcsönösen meg kell dolgozni, mint bármilyen kapcsolatért. Bennem mindig élesen elkülönült az ismerős, a haver és a barát kategória, az utóbbiakért ugye tűzbe tenném a kezem.

Mindenek ellenére nekem igenis vannak nagyon pozitív tapasztalataim. Szerencsés vagyok, de még mennyire, hisz Kaliforniai barátaink, akikkel évek óta mély barátság köt össze, tavaly a nyár folyamán eljöttek hozzánk látogatóba Magyarországra. Felejthetetlen pillanat marad, ahogy végre felbukkant a távolból a pécsi állomás felé robogó vonatuk. Egyik pillanatról a másokra tengernyi tömeg lepte el a peront, akik az ott ácsingózók, vagyis felénk vetették mind az irányt. Mellettem álló gyermekeimben forrt az izgatottság. Ott vannak anya! Hallottam ki a tömegből hangjukat, aztán már csak annyit láttam, hogy nyakukba szedve lábaikat szaladtak szélsebesen a messziről érkezett kedves barátok ölelésre nyíló karjai felé. A közösen szőtt tervek után tényleg eljöttek hozzánk messziről érkezett kaliforniai szeretteink. Egy hét erejéig belecsöppentek az itteni világba, belekóstolhattak a mindennapos magyar valóságba. Persze, hogy imádták Pécset, Pestet és Budát, a balatoni hajókázást és borozgatást.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Visszakanyarodva gondolataimhoz, egy azért biztos: Kaliforniában az ismerkedés – az elsőre hihetetlen mértékben barátságosnak tűnő helyiekkel – igen egyszerű. Könnyen tudunk cseverészni az időjárásról, iskoláról, tanárokról. Small talks. A beszélgetésbe elegyedők keresik a közös pontokat, a hasonlóságokat, nem kezdik boncolgatni nagy hévvel a politikai vagy vallási életet, helyzetet.

Itt a nők negyven körül nem szaladnak a fodrászhoz rövid hajért – hisz az itteniek szerint az kevésbé nőies -, és nem töltik fél életüket fakanállal a kezükben. Attól, hogy valaki nem házias, és egy született konyhatündér, még jó feleség lehet. Amúgy nem számít luxusnak, ha az ember étteremben eszik, majdnem mindenki megteheti. A konyhában töltött órák száma amúgy meg szűkíti a gyerekekkel tölthető órák számát, ami eleve limitalt, így ez sokak számára nem opció. A szülők reggeltől estig dolgoznak hétköznap, így a hétvégén együtt töltött minőségi, családi órák számának minden perce ajándék. Quality time.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

A tősgyökeres kaliforniaiak sokat tesznek az egészségükért. Nem feltétlenül tülekednek gigantikus méretű hamburgerkért, ellenben a bio boltokban hosszú sorok cikáznak.  Ami bio (organic) az jó, keresett és megfelelőképpen eladható. Van itt igény és mögötte pénz is. Az itteniek életében fontos szerepet tölt be a sport: fittek és az egészséges életmódra törekszenek.  De az tévhit, hú de nagy, hogy itt mindenki napbarnított, szépséges és sármos.  Főleg nem szőke. Ez már csak azért se lehet igaz, mert a lakosság nagy arányban ázsiai karaktereket hordoz vagy éppen dél amerikai származású.

Még egy utolsó gondolat. Itt nem vonul elegancia századmagával az utcákon, Kalifornia felé a sportos és a kényelmes a módi. Flip-flop. Még az sem zavar senkit, ha az előadó a kongresszuson sportcipőben jelenik meg.

Így zárom soraim, de idővel majd folytatom.

 (A cikk Peti-Peterdi Réka első globspotos írásának folytatása.)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!