Kínából a csészédbe – A tea története

“A Tea előjön és így szól: Hogyha van is mondandótok, most az enyém figyeljétek! A növények növényéről, virágáról szólok néktek. Csipegetik a levelét, sarját szintúgy: kincset érnek. Egyszer hívják teafűnek, máskor illatos nedűnek. Hordják adóba urakhoz, a császárhoz kedvességnek; ha beérik, mindjárt viszik. Nincs nálánál becsre vénebb. Természettől híres-neves, miért dicsérje hát az ének?” - olvashatjuk a Tea és a bor vetélkedése című műben, Csongor Barnabás és Donga György fordításában.

A „Tea” fenti beszólása után ildomos volna a szóban forgó italra vetni egy pillantást. A tea történetét számos legenda és történelmi esemény övezi, viszont a kínaiak szerepe – mint első aktív felhasználók – nemigen vitatott.

Természetesen nem maradhatnak el a kulturhéroszok, akik a kínai mitológiában lakhatóvá tették a földet, és különböző civilizációs vívmányokat tanítottak a kínaiaknak, többek között a tea felfedezése is egy ilyen kulturhéroszhoz, nevezetesen Shénnónghoz, vagyis az „isteni földműveshez” fűződik. A monda szerint Shénnóng minden egyes alkalommal forralt vizet ivott, elsősorban higiénikus okokból, ám egy alkalommal levelek pottyantak a forrongó vízbe, barnás színűre változtatva a vizet, az isteni földműves pedig megkóstolta, és látott benne némi fantáziát.

Teaültetvény Hangzhouban (fotó: Dóczi Tamás)

Teaültetvény Hangzhouban
(fotó: Dóczi Tamás)

Pár évezredet ugorva Lù Yǔ, a Táng-kori (i.sz. 618-907) gondolkodó és teaguru foglalta összes monografikus igénnyel, amit a tea cserjék műveléséről, illetve az ital elkészítéséről tudni kell Teáskönyv című művében [magyarul itt elérhető]. Mellesleg ugyancsak a japán szerzeteseknek köszönhető, hogy mindezen praktikák átkerültek a szigetországba is. Először Eichū buddhista szerzetes ismertette meg a teát a japánokkal, majd később Yeisei importálta azokat a metódusokat, melyek a japán teaszertartás meghatározó részét képezték az elkövetkezőkben.

A portugál, majd holland (az első teaszállítmány állítólag 1610 környékén érkezett meg Amszterdamba), illetve az angol kereskedők révén Európa is megismerkedett az itallal,  melyet nagy kincsként kezeltek (jóllehet sokáig csak resztlit kaptak, ergo agyonfermentált fekete teát). Egyébként igen hosszú ideig tartott az elterjedése: nehezen lehetett hozzájutni, egyrészről a tealeveleket, a teáskannákat, a porceláncsészéket is be kellett hozni, és egyáltalán a teaivás szokását. 1648-ban egy francia orvosjelölt a teáról írta értekezését, ám nagy megvetésben részesítették az egyeteme részéről, el is égették a tézist. Mindazáltal 1657-ben egy másik orvosi értekezés már végérvényesen elfogadtatta az új ital erényeit. Angliába a tea hollandiai, illetve londoni kávéház-tulajdonosok közvetítésével jutott el, de a Kelet-indiai Társaság csak 1669-ben kezdte importálni Ázsiából. Az európai teafogyasztás tulajdonképpen csak az 1720-1730-as évektől kezdődően válik jelentőssé, ekkor kezdődik a közvetlen kereskedelem Európa és Kína között, ezt megelőzőleg a kereskedelem a hollandok által 1619-ben alapított Batávián (a mai Jakarta) keresztül bonyolódott le. Ide hozták a kínai dzsunkák a resztlit, a rossz minőségű teát, mely magától is elállt, ezért elviselte a hosszú távú szállítmányozást.

Teaház Sanghaj óvárosában (fotó: Dóczi Tamás)

Teaház Sanghaj óvárosában
(fotó: Dóczi Tamás)

A hollandok egy időben zsályabálákat próbáltak teára bizniszelni, de a kínaiakat a zsálya nem varázsolta el különösképp, ellenben a tea több sikerrel járt kontinensünkön. Az angolok viszont lassan túltettek a hollandusokon. Némi számadat: Kantonból 1776-ban angol hajókon 6 millió font súlyút, holland hajókon 4,5 millió fontnyit, svéd hajókon 2,4 millió, francia hajókon 2,1 millió fontnyit, összesen 15 millió fontnyi, hozzávetőlegesen 7000 tonna teát szállítottak Európába. Valóságos teaflottákat szerveztek, mi több versenyfutamokat is indítottak a teát szállító hajók számára, s fogadni is lehetett a leggyorsabban visszaérkező vitorlásokra.

“A Tea szól a borhoz: Tízezer fa gyöngyszemeként tisztelik a teafüvet, jáde-fehérnek nevezik, máskor arany-levelűnek. Áhítós magányukban jámbor papok, szentéltűek, velem élnek s tőlem soha sötétségbe nem merülnek. Miluonak és Guanyinnek áldozatra engem küldnek. Ezer kalpán át a buddhák magasztalni meg nem szűnnek. A bor házat, családot bont széjjel, aki berúg, gyalázatba süllyed, alig hörpint három kupicával, fetreng máris mocskában a bűnnek.”

Északnyugat-Európán túl fontos üzletfél volt Oroszország is. Az oroszok vélhetőleg már 1567-óta ismerték a teát, bár fogyasztása ott sem terjedt el a nyercsinszki békeszerződés (1689), és főleg 1763-ban, az Irkutsztól délre, Kjahtában létrejött vásár előtt. Egy XVIII. század végéről származó francia nyelven írt (ma a leningrádi levéltárban őrzött) iratban a következő szerepel: “a kínaiak által szállított [árucikkek]: néhány selyemszövet, néhány lakkozott tárgy, kevés porcelán, rengeteg, nálunk nankinnak, az oroszoknál sirsztynek nevezett kantoni szövet, továbbá igen jelentős mennyiségű zöld tea. Ez az utóbbi összehasonlíthatatlanul jobb, mint az, amelyet Európa kap a végtelen tengereken át (…)”. Mindenesetre a XVIII. századi orosz teaimport nem haladta meg az 500 tonnát, ami messze elmarad a nyugati 7000 tonnától.

Egyes XIX. századi utazók szerint Észak-Kínában, ahol nem nagyon termett meg a tea, az alacsonyabb néprétegek számára luxuscikket jelentett, s a meleg vizet is éppoly élvezettel szürcsölték, amit mondjuk nem kell feltétlenül elhinni. Egyébiránt egyes vélekedések szerint elképzelhető, hogy a teázás szokása alakította ki magát a meleg-víz ivás szokását is. Vagy talán az is egy mitikus kulturhérosznak köszönhető az is, hogy a kínai vonatokon túl a kínai McDonald’s-okig bárhol kaphatunk forralt vizet Kínában?

A tea sikert aratott a muszlim országokban is. Marokkóban az erősen cukrozott mentatea nemzeti itallá lett, miután a XVIII. század során angol közvetítéssel érkezett meg az országba, igazán jelentőssé viszont csak a következő században válik.

“A Tea szól a Borhoz: Harminc évem hírnév ékesíti, karcsú vagyok, mint egy lányka. Tenger vize, folyó röpít díszes arany palotába. Ki se raknak a vásárban, máris kérdik: hogy az ára? Kapnak rajtam alku nélkül. Pénzem gyűlik garmadába. Bárki nagy vagyonhoz juthat vélem, nem holnap és nem jövőre: már ma! Mit tesz a bor? Hívét meghibbantja, cseppről cseppre nő a lárma. Az utcán is gúzsba köti foglyát, olyan ez, mint tizenhét botütés a hátra.”

A tea és a bor vetélkedése kapcsán figyelemre méltó, hogy kezdetben a tea ott aratta a legnagyobb sikert, ahol nem ismerték a szőlőt: Észak-Európában, Oroszországban, illetve az iszlám országokban.

A teaföldek eltérő földrajzi elhelyezkedéséből, illetőleg klímájából adódóan, alapjaiban véve öt nagy csoportot különböztetünk meg az erjesztési eljárások alapján:

zöld tea: kínaiul lǜchá, a legrövidebb ideig fermentálják, megtartja a tealevelek eredeti színét, a legtöbb hatóanyagot tartalmazza, viszont íze kevésbé karakteres. A leghíresebbek közülük a lóngjingi zöld tea Zhèjiāng tartományban, a sárga-hegyi máofēng, valamint a bìluóchūn Jiāngsū provinciából.

Maofeng zöldtea a Sárga-hegyről (fotó: Dóczi Tamás)

Maofeng zöldtea a Sárga-hegyről
(fotó: Dóczi Tamás)

fekete tea: hóngchá, kínaiul vörös tea, általánosságban hosszabb ideig fermentált, ezért íze is jellegzetesebb. Ismertebb fajtái közé tartozik a diānhóng Yúnnánból, a sūhóng Jiāngsū tartományból, a chuānhóng Szecsuánból, és a húhóng Húnán tartományából.

wūlóng: “fekete sárkány” tea, egyfajta átmenetet képez a fekete és a zöld tea között, különleges eljárással készül, fermentálását még a teljes oxidáció előtt félbeszakítják. Főképp Kína déli tartományaiban elterjedt, Fújiàn, Guǎngdōng, továbbá Kína déli partvidéke mentén.

préselt tea: általában kocka, vagy gömb alakúra préselt tealevelekből áll,  “tea-téglaként” is szokták illetni; korábban könnyű szállíthatósága miatt kedvelték (Oroszországba és Tibetbe is így utazott a tea), és leginkább Kína határterületein élő nemzetiségek körében terjedt el. Legismertebb fajtája a yúnnáni pǔ’ěr. De Sìchuān, Húnán és Húběi tartományokban is állítanak elő préselt teákat.

virágos tea: huāchá, az erjesztési eljárás során virágszirmokat kevernek a tealevelek közé, leggyakrabban jázmint és magnóliát. Előbbi jobbára Észak-Kínában örvend nagy népszerűségnek.

Virágtea (fotó: Dóczi Tamás)

Virágtea
(fotó: Dóczi Tamás)

A tea a kínaiak számos szokásának részét képzi, hiszen még a rizsnél is fontosabb a mondás szerint. Ilyen szokás többek között a házasság is. A régebbi időkben, a leendő férjnek különböző eljegyzési ajándékokkal kellett készülnie, s köztük szerepelt a tea is, helyenként ma is él e szokás. Vidéki területeken ezért a házasságra úgy is szoktak referálni, mint a „tea elfogadására”, a menyasszonypénzre mint tea-pénzre, a nászajándékokra pediglen mint tea-ajándékokra .

A Tea végső nagy beszólása a Bornak:

“Bortól garázda lett- mily gyakori vád ez! A teától? – nem volt még rá példa. A széltolót jól elhegedülik, nagy summa pénzt bevasalnak rajta. Nyöghet aztán fagallérban, rönkök alatt az ostoba barma! Jobb, ha füstölővel búcsút intsz a bornak, könyörögsz az éghez fejedet lehajtva, s józanul élsz. Így érheted csak el, hogy ne kerülj hajra-bajra-jajra.”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!