Kis máltai közlekedéshatározó

Máltára érkezésünk egyik első élménye a tömegközlekedéshez kötődik. Késő éjjel érkeztünk a reptérre, még éppen elcsíptük az utolsó expressz buszt, letettük a táskáinkat, elhelyezkedtünk és elkezdődött életünk egyik leghihetetlenebb buszutazása. Töksötét főútvonalakon és körforgalmakon vágtattunk keresztül egy csuklós busszal, amiben vélhetőleg nem volt fék, csak gázpedál. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint Harry Potter az ominózus londoni buszon, csak itt nem fityegett zsugorított beszélő fej a visszapillantó tükrön. A helyzet inkább volt szórakoztató, mint félelmetes – és rögtön érkezésünk után megmutatta, hogy mire kell felkészülnie annak, aki ezen a kis szigeten szeretne közlekedni.

Alapvetések: jobboldali közlekedés, a KRESZ látszólagos hiánya és mindehhez elképesztő mennyiségű autó. Európában valószínűleg itt a legmagasabb az egy főre eső kocsik száma. Ami teljesen logikátlan, mert a szigeten, sok helyen a parkolás lényegében megoldhatatlan. Ismerek olyan máltait, aki reggel 6:30 körül érkezik a munkahelyére, hogy ne 2-4 km-re kelljen parkolnia, pedig a munkaideje csak 9-kor kezdődik. Ha valamivel 9 előtt érkezne, akkor valószínűleg a saját háza előtt tudna csak megállni… Viszont legalább ingyen tudunk parkolni! A szigeten egy-két kivételtől eltekintve (pl. reptér vagy központban található parkoló), sehol sem kell fizetni. Ahol mégis, ott sem haladja meg az esetenként 1-2 eurót.

(fotó: Valter Erik)

(fotó: Valter Erik)

Többnyire kisméretű kocsikat használnak, ennek köszönhetően egyéni képe van az autós közlekedésnek: a kicsi és gyors járművekkel mindenhová befurakodnak, a három sávos körforgalomba simán gurulnak be egymás mellett négyen-öten. Erre a fürgeségre igen nagy szükség is van, mert a nagyok – buszok, teherautók – kíméletlenül csinálnak helyet maguknak a legnagyobb dugókban is.

A lelkes gépjárműhasználat okai többek között abbak is megtalálhatók, hogy az autók ára nem túl magas, a benzin pedig nagyjából a magyarországi szinten van – csak a fizetések mások. Egyébként nem könnyű egy tank benzint elautózni, hiszen ha nagyon messzire mész, akkor is maximum 45-60 km-t utaztál.

Mindezek ellenére meglepően kevesen használják a tömegközlekedést, holott a busz-útvonalak teljesen behálózzák Máltát. A buszokon többnyire turisták és bevándorlók utaznak, a költsége nagyon baráti, megfizethető és hosszabb utakra megéri – a napijegy egy felnőttnek 1,50 Euro és ezzel 24 órán belül bárhová lehet utazni. Összesen több, mint 80 útvonalon közlekednek a szigeten, további 15 vonal segítségével pedig Gozot lehet keresztül-kasul beutazni. Az egy kicsit beárnyékolja a szolgáltatás minőségét, hogy a mindenhol kiírt menetrendtől rendre eltérnek és nagyon kellemetlen tud lenni csúcsidőben, amikor az éppen érkező buszra a késések miatt már senki nem fér fel, annyira feltorlódtak az utasok.

(fotó: Valter Erik)

(fotó: Valter Erik)

Gyalogosként folyamatosan résen kell lenni, egyrészt a jobboldali közlekedés, másrészt az autósok nehezen kiszámítható viselkedése miatt. Szerencsére a turistákkal rendkívül elnézőek és – kiváltképp az általuk sűrűn látogatott helyeken – számítanak arra, hogy eléjük lép például egy fényképezgető strandpapucsos német, aki nagyon alaposan megnézte magának, hogy nem jön-e autó – csak nem a megfelelő irányt ellenőrizte. A sziget más részein viszont gátlások nélkül „dudálnak le” bárkit a zebráról – igaz minden indulat és harag nélkül! Csak simán útban van…

(fotó: Valter Erik)

(fotó: Valter Erik)

Végül említést tennék a közlekedés talán legkézenfekvőbb, ugyanakkor legkevésbé használt módjáról: a kétkerekűekről. Sokáig tartotta magát az a vélemény, hogy a csak a legbátrabbak és legelszántabbak üljenek itt robogóra vagy bringára – szerencsére ez a helyzet változni látszik! Az autósok már odafigyelnek a motorosokra, épültek és épülnek bicikliutak és mivel a máltai kormány maga is támogatja a környezettudatos életvitelt, ezért egyre népszerűbbek ezek a pénztárcát és a sziget levegőjét kevésbé terhelő megoldások. A kis távolságok miatt a kerékpár is nagyon jól használható eszköz, bár a dimbes-dombos környezet miatt nem árt a jó kondi. Erre megoldás lehet a robogó vagy a kölcsönzőkben egyre több helyen rendelkezésre álló e-bringa.

(fotó: Valter Erik)

(fotó: Valter Erik)

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!