Lehet az embernek két otthona? – elmélkedés hazáról és otthonról

Közeleg a karácsony, így megint megyek haza. Haza – ez a szó cirkulál a fejemben és egy kérdés nem hagy nyugodni: hogy mehet egy ember haza, ha már otthon van? Azt hiszem 18 hónap után normális, hogyha otthon érzem magam Litvániában. De akkor mégis mi az otthon? Hol az otthon? Lehet valakinek két otthona?

Emlékszem, amikor először hazamentem tavaly karácsonykor – 8 hónapja nem voltam már otthon akkor. Mikor a gép földet ért Magyarországon, egy nagyon erős, meleg és megnyugtató érzés fogott el: itthon vagyok.

Otthon voltam, de mégis, mikor a házunkba léptem, hirtelen ott lakó helyett vendégnek éreztem magam. Furcsa volt az egész. Mikor a papucsomat kerestem, amikor körbenéztem és főleg mikor kinyitottam a hűtőt, valami nagyon furcsa érzés tört rám: ez nem is az enyém, legalábbis nem érzem annak. Szerencsére 2-3 nap alatt elmúlt ez az érzés, de azután előjött valami még furcsább. Elkezdett hiányozni Litvánia. Azon tűnődtem, miért is hiányzik, és hogyan is hiányzik. Mi is ez az érzés pontosan? Akkor még nem tudtam a választ.

Teltek-múltak a napok és eljött az idő, amikor indultam vissza Litvániába. Szívszorító érzés, amikor elbúcsúzom anyutól, aputól, a húgomtól és előjön a sok-sok emlék arról, amikor első alkalommal vágtam neki az ismeretlennek – bő 8 hónappal ezelőtt –, életemben először egyedül. Megint izgalom fog el, habár már tudom, hogy hova megyek, milyen ott, kik várnak és azt is, hogy voltaképpen nagyon is élvezem és szeretem a kinti életem.

Miközben ezeken a dolgokon gondolkodom, megint landol a gép – immár Litvániában. És láss csodát, ugyanaz a meleg, erős, megnyugtató érzés: itthon vagyok. És akkor jól összezavarodtam. Hazamentem a lakásba és megint vendég lettem az első 2-3 napra.

Litvánia

Azt hiszem, ezzel az élménnyel kezdődtek végtelen erőfeszítéseim a „haza” szó pontos definiálására.

Az első hazalátogatásom után nagyon sokszor volt olyan érzésem, hogy nincs egy hazám sem. Bárhol is voltam, sehol sem volt minden jó, mindig hiányzott valami, valaki vagy csak az érzés nem volt az igazi. Azt hiszem, ez egy olyan fázis, amin minden hosszabb időre külföldre költöző átmegy.

Majd teltek-múltak a hónapok, sokat utaztam, nem csak Magyarországra, de máshova is, és a „nincs egy hazám sem” érzés hosszú folyamat alatt átformálódott azzá, hogy már kettő is van. Már nem izgulok, mikor elhagyom akármelyik országot, viszont a jó érzés megvan, akárhol is landolok. Már nem vagyok vendég egyik lakóhelyemen sem, és nem kell újra beleszoknom a közlekedésbe, életmódba, környezetbe vagy a társaságba.

Úgy gondolom, a „haza” számomra már pontosan érthető: a repülővel landolós érzésekkel kezdődik, és azzal a nyugodt és komfortos érzéssel ér véget, amit egy vasárnap délután a családdal töltve érzünk. Abban is teljesen biztos vagyok, hogy lehet az embernek két otthona, hiszen nekem biztosan van!

Budapest az égből - Fotó: flickr, JessicaBambe

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!