Egy laza hely halálcsapdákkal és őrült motorosokkal

Íme Gyene Pál indonéziai kalandjainak újabb fejezete. A korábbi epizódok innét érhetőek el – felettébb élvezetes olvasmányok!

A jakartai drámai napok azzal értek véget, hogy Mr. Darman, a matarami egyetem Jakartába kiküldött koordinátora, az orientációs hét utolsó napján közölte velünk: másnapra már meg is vette nekünk a repjegyet Lombokra. Így nekem sem maradt más választásom, mint a többiekkel együtt Lombokra repülni, remélve, hogy Olenka is mihamarabb csatlakozik hozzánk.

Mataramban aztán kiderült, hogy Mr. Darmannak igazán nem kellett volna ennyire sietnie. Az egyetemen még azt sem tudták, mikor, hol, kikkel lesznek majd az óráink. Biztos ami biztos, egyből adtak két hét szünetet. Ekkor még nem tudtuk, de az első 2 hét szünet után újabb két hét szünet következett, a Ramadán szent hónapját lezáró Idul Fitri ünnep tiszteletére (az Idul Fitri kb. olyan ünnepi időszak muszlim országokban, mint nálunk a karácsony-szilveszter).

Így aztán az első hetekben bőven (sőt, talán a kelleténél kicsit bővebben is) volt időnk kényelmesen berendezkedni Mataramban, valamint felfedezni a várost és környékét. A szálláskereséssel Mr. Darman jóvoltából nem kellett sokat vesződnünk, már az első este leszervezett nekünk két szobát Rita asszony panziójában (mint utólag kiderült persze ez sem volt véletlen – mint Mr. Darman körül semmi – Rita asszony Mr. Darman titkárnőjének a sógornője). A szállás egyébként költséghatékonyság tekintetében rendkívül korrekt volt, bár a bérleti díjat minden hónapban újra kellett tárgyalni Rita asszonnyal egy igen hosszadalmas, már-már szertartásos alkudozási procedúra keretében.

A szállás

Egy elvileg kétszemélyes szobáért (amiben az első hetekben egyedül voltam) 400-500 ezer indonéz rúpiát* azaz kb. 8000 forintot kellett fizetni egy hónapra! A szobák tágasak, világosak voltak, tartozott hozzájuk, saját fürdő – akarom mondani mandiszoba is. Az már más kérdés, hogy Rita asszony a szobakiadáshoz kapcsolódó szolgáltatások terén nem erőltette meg magát túlságosan: szabályosan könyörögni kellett neki, hogy cserélje le a koszos ágyneműt, a szobákat pedig nem volt hajlandó kitakarítani, még pénzért sem. Ezt nekünk kellett elvégezni a világ legundorítóbb felmosórongyával.

Jakarta után, Mataram úgy általánosságban is elég családias hangulatú helynek tűnt. Európai szemmel nézve egyáltalán nincs nagyvárosi jellege, inkább egy nagy, de egyáltalán nem kellemetlen falu benyomását kelti: mindenhol nagyon sok a zöld, a főutakat kellemes árnyas fasorok szegélyezik. A közlekedés – bár össze sem mérhető a jakartai infernóval – azért itt is eléggé egzotikus: gyalogosforgalom gyakorlatilag nem létezik (mint ahogy Indonéziában sehol sem). Tulajdonképpen járda sincsen, az úttest mellett futó csatornát teljesen ötletszerűen fedik le, vagy hagyják nyitva. Gyakori, hogy a „járda” közepén óriási fedetlen csatornanyílás tátong. Kint tartózkodásunk alighanem egyik legnagyobb csodája, hogy egyetlen alkalommal sem léptem bele – még éjszaka, részegen sem! – valamelyik ilyen halálcsapdába. Viszont vicces sztorit elég sokat halottunk csatornába zuhanó külföldi turistákról.

Aki húsz méternél messzebbre kénytelen eltávolodni otthonról, az itt egyből motorra száll. A helyi motorosok pedig teljesen őrültek – láthatólag nincs semmiféle veszélyérzetük. Úgy száguldoznak, hogy minimum ketten, de gyakran inkább hárman ülnek egy járművön. Az elsőbbségadás kizárólag az erősebb kutya baszik elve alapján történik: legyél gyorsabb vagy legyen nagyobb a motorod. Kisebb-nagyobb baleseteket mindennap lehetett látni: egyszer egy lány esett le a barátja háta mögül a robogóról és pattogott utána még vagy öt métert, máskor a kanyarban két kókuszdió repült le egy motorról: az egyiket nekem sikerült elkapnom!

Európai értelemben vett tömegközlekedés a legtöbb indonéz városhoz hasonlóan Mataramban sincs. Akinek nincs saját motorja, az az angkot-nak nevezett iránytaxikat veheti igénybe. Az angkotok általában sárgára festett, felspécizett minibusznak látszó tárgyak: belülről mutatkozik csak meg igazán valódi rozsdásodó konzervdoboz énjük. Útvonaluk csak hozzávetőlegesen meghatározott: akkor indulnak, mikor összegyűlik két-három utas (de szükség esetén nyolc-tíz embert is bezsúfolnak), majd attól függően, hogy ki hova megy, tesznek hosszabb-rövidebb kitérőket.

Egy angkot, nacionalista felségjelzéssel

Matarami specialitásnak számítanak a lovaskocsi angkotok. A csengettyűkkel feldíszített lovacskák kimondottan feldobták az utcaképet. Ugyanakkor, bár lassabbak voltak és rövidebb távokra mentek, mint a minibuszok, érthetetlen módon mégis sokkal drágábbak voltak, úgyhogy mi szinte soha nem mentünk velük. (A városon belüli angkotozás 3000 rúpiát kóstált. Az angkotoskkal azonban a külföldieknek résen kell lenni.

A nem olcsó lovas angkot

Az például alap, hogy elsőre mindig megpróbáltak átbaszni, például, ha nem kereken 3000 rúpiát adunk, akkor a nagyobb pénzből nem akartak visszaadni stb. Egy kis indonéz nyelvtudással és megfelelő humorérzékkel az effajta szituációk azonban könnyedén kezelhetőek).

Ez is kivédhető lett volna, ha már az elején robogót bérlünk. Kezdetben nem mertünk pont a kaotikus forgalom miatt, ami óriási hiba volt. Mint a végén kiderült, a robogózás lett volna az egyik legnagyobb poén a lomboki életben.

Lombok szigetének lakossága legnagyobb részben a muszlim vallású sasak etnikumhoz tartozik. Mataram városában is ők alkotják a többséget, de mellettük számottevő balinéz hindu kisebbség is él itt.

Balinéz szentély

A város nagyon sok pontján lehet találkozni a díszes faragásokkal borított balinéz stílusú hindu szentélyekkel. A hinduk mellett kínai kisebbség is él a városban, bár az ő jelenlétük kevésbé szembetűnő. Rejtőzködésük érthető: az ő kezükben van Indonézia többi városához hasonlóan Mataramban is szinte az összes zálogház, pénzváltó, mosoda és normális bolt. Éppen ezért nagyobb benzináremelések alkalmával a helyi csőcselék rendszerint először a kínai negyedbe megy feszültséget levezetni egy kis gyújtogatással és lincseléssel.

Egy kínai temető

A mataramiak amúgy is hajlamosak a szélsőjobbos elhajlásra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egész Délkelet-Ázsiában elterjedt horogkereszt mellett, itt igen népszerű motívum a nyilaskereszt is.

Egy igazi matamari vagány ismertetőjele

Majdnem az összes vagányabb ankotos szélvédőjén felbukkan, bár néha Che Guevarával együtt… úgy tűnik a matarami angkotosok ideológiailag még nem eléggé képzettek.

Ideológiai zavarra utaló jelek

Lomboki életünk egyéb vonatkozásairól, a kajáról, az egyetemről, az elképesztően csodás tengerpartról és a sokszor szintén elég elképesztő helyi lakosságról még külön posztok szólnak majd. E helyütt talán még darmasiswás pajtásaimat mutatnám be, akik Olenka megérkezéséig társaságomat alkották. Közülük ketten a sors, avagy az indonéz bürokrácia szeszélyéből, szintén magyarok voltak. „Blackman” Geri, igazi tapasztaltdarmasiswás veterán volt, már a második évét töltötte Indonéziában. Magyarországi előélete, ha csak az egytizede igaz volt az általa előadott történeteknek – amiben persze Geri kapcsán soha nem lehetünk biztosak – kalandosabb volt, mint Monte Christo grófjáé. Mindig fekete ruhákban járt, ehhez kiegészítőként néha az arcát elfedő kendőt és egy kommandós kést is viselt. Viszont perfekt beszélt indonézül és mielőtt teljesen megőrült volna, tényleg nagyon sokat segített nekünk az első napokban. Egyébként azt mesélte mindig, hogy Szumátra szigetén van egy menyasszonya a minangkabao törzsből. Először azt hittem ez is kamu, de aztán kiderült, hogy nem, sőt állítólag már össze is házasodtak és Geri azóta boldog apuka! Ha olvassa ezt a cikket – aminek a minimálisnál is kisebb a valószínűsége – ezúton is gratulálunk neki!

A másik magyar kolléga, Samu, első látásra azért egyszerűbb esetnek tűnt. Ő alapvetően egy kudarcos magánéleti fordulatot akart kiheverni Indonéziában. Mint az első napok után nyilvánvalóvá vált, egész konkrétan csajozni jött. Így végül ő volt az egyetlen, aki tényleg bejárt az egyetemre, na persze nem az órákra, hanem ismerkedni. Mivel Samuval a későbbiek során nem tartottunk túl szoros kapcsolatot, nem tudjuk járt-e valami eredménnyel, netán neki is indonéz menyasszonya van már…

Mindezeken felül még két madagaszkári darmasiswás is csatlakozott hozzánk. Mint kiderült a srácoknak ez volt életükben az első útjuk külföldre. A legnagyobb parájuk az volt, hogy eltévednek a városban, ezért még hónapok elteltével sem merészkedtek tovább a sarki netcafénál. A napot többnyire azzal múlatták, hogy a teraszon ültek és madagaszkári malgas népdalokat énekeltek, sokszor kánonban!

Aztán, mintegy 3 hét múltán Olenka is megérkezett, akivel végre neki láthattunk a sziget felfedezésének. Erről majd a következő részben, addig is a végére egy kis rejtvény: találd meg a képen Mr. Darmant!

De vajon melyikük Mr. Darman?

A válaszokat kommentben várjuk itt, vagy a facebookon. A helyes megfejtők közül egy szerencsés nyertes valódi indonéz szuvenírt kap majd Karácsony alkalmából!

*Csak viszonyításképpen. 1 dollár = 9000 rúpia. 1 euró = 13 000 rúpia. Az indonéz rúpia, tehát nem egy világverő valuta. A havi ösztöndíjunk tehát kb. 75 eurónak ill. 100 dollárnak felel meg, azaz akkori árfolyamon számolva körülbelül 20 ezer forintnak. (Indonéziában a dollár erősebb valutának számít mint Európában.)

A szerző írásait a Szumátrától Pápuáig blogon olvashatjátok.

 

 

 

 

Fotó: a szerző hozzájárulásával

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!