Művészet és túlélőtúra: utcazenész kaland télen, Európában (4. rész)

Barnicskó Valéria tavaly télen úgy döntött, hogy zenésztársával együtt nekivág Európának… Az utcazenész kaland előző részét itt olvashatjátok, a most következőben pedig a trip első, maribori állomásán történtekről tudhattok meg többet!

10 nappal az indulásom után végre (végreVégreVÉGRE) elhagytuk az országot. Nagyon kellemes sportparkkal találkoztunk a határon Szlovénia felé: úgy nézett ki, mint egy szabadtéri fitnesszterem bicajjal, legmagiccel, és egyéb furcsa gépekkel. Valahogy így:

Mivel feszített a tempó, napközben főként autópályázás és a hosszúnak ígérkező utazásunk várostól városig érkezése zajlik, délután-estére vesszük be magunkat az emberek közé, amikor már végeznek a munkával, adventi időszak lévén a karácsonyi vásárokat járják, és ami szintén fontos szempont: költeni akarják a pénzüket.

Tehát a hosszadalmas utazások elején ki leszek okosítva: az utcazenésznek öt ellensége lehet: a csövesek, a lakók, a rendőrök, az utcazenészek és a bandázók. Ezek a humán elemek. A csöves nem bánt (jó esetben), de rontja az imidzset, ugyanígy a bandázók is, bár ők azért szaladtak már el a kalapnyi pénzzel… Az utcazenészek azon túl, hogy konkurenciát gyártanak, elvonják a figyelmet, és elfoglalják a forgalmas, jó helyeket; a lakók este (vagy a boltosok akár nappal is) a hangerő miatt szoktak lamentálni, míg a rendőrök általában az engedélyeken lovagolnak. A mi esetünkben engedélyt kérni egy napnyi, sőt pár órányi ott tartózkodásra felesleges lett volna,

ráadásul nem is tudtuk pontosan, hogy melyik nap melyik városban leszünk, így maradt az a megoldás, hogy ha azt mondták, hogy menjünk, akkor pakoltunk és mentünk. Inkább, mint hogy elvegyék a keresetet vagy akár börtönbe zárjanak. Mert ez is előfordulhatott volna.

Nagyon más az utcazenész élet, mint Budapesten albérletben kétdiplomás egyetemistaként dolgozni alkalmazotti státuszban… Ha nem élem meg, el se hiszem, hogy képes az agyam átváltani… A humán összetevőkön túl azért még az eső is ellenségünk télen: melegen és vastagon öltözni még megoldható, de ha valami vizes lesz, azt megszárítani már elég bajos ilyenkor. Mert, ha teszem azt bármely más évszakra időzítem az utat, nem télre, ráadásul Németországba, akkor lehetett volna folyónál vagy akár tengernél fürdeni, sütkérezni a napsütésben… Szóval egészen más lett volna a helyzet. De hideg volt kinn, viszont hálistennek az egész út során csak háromszor esett a hó, és csak egyszer áztam meg, ruhát sem kellett mosni, csak egy kicsit szárítani.

 A cikk a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!