Prostituáltnak lenni Hollandiában – “belül már meghaltam” (+18)

Tudósítónk valós történeteket oszt meg velünk az amszterdami piroslámpás negyed legmélyéről: “ Szeretném, ha megismernétek a kéjt, mocskot, vágyat, embertelenséget, szexet, perverzitást, bűnt és a felkelő nap szépségét. Három… kettő… egy… függöny el, fények fel! Üdvözöllek titeket a piros lámpás negyedben!”

(A hölgyekről készült képek illusztrációk)

Normális család, átlagos álmok, majd egy hitel és tárhattam szét a lábaim. Sokan gondolják, hogy rajtunk áll, mit is választunk. Nem feltétlenül. Ha belementél, nagyon nehéz a vissza út. Az előítéletek, a tehetetlenség és az otthoni érdektelenség miatt döntöttem úgy, hogy elmesélem a történetem, mások történetét.

Ahhoz, hogy az egyetemi nagyvárosi életem tudjam finanszírozni, elkezdtem munkát keresni. Először diákmunkák, majd megismerkedtem vele. Nagy szerelem, nagy élet, nagy kölcsön. Először csak táncoltam. Elég szép az arcom, kerek a fenekem, megvan a spárgám, sikerem volt. Heti öt nap éjszakáztam, az iskolából szépen lassan kimaradtam, a kiadásaim nőttek, a kapcsolataim romlottak, és az egyre több alkohol sem tett jót. Ekkor vesztették el a szüleim a házat, valamit tennem kellett. Az Ő-vel való viszony sem alakult rózsásan, ekkor már nem az voltam, akit megismert. Egyik nap elvitte az összes cuccát, egyedül maradtam.

Az egész kilátástalannak tűnt. Az egyik ismerősöm a bárból ajánlotta fel, hogy egy két alkalmat kibírnék. Belementem. Miért ne? Részeg voltam. A kezdeti csábítás színjáték. A férfi 40-es, jól szituált. Fizetett, úgyhogy azt csinálhatta, amit csak akart. De sosem fogom elfelejteni, ahogy hátra fordított, lefogta a kezem, és mondhattam ugyan, hogy ne, de csak csinálta. Másnap nagyon fájt, még az érintése is. Majd megtanultam kikapcsolni az agyam, mintha nem is én lennék, de minden aktussal tudom: kevesebb leszek. Otthon büntetendő, utcára nem akartam menni, így maradt a külföld. (Persze, közben kerestem másik munkát, de nem találtam, a pénzre viszont szükségem volt. )

Így kerültem Hollandiába.  Kincsesdoboz házak, kis hajók, mosolygó turisták, összetört életek. Kijönni nem volt nehéz, egy ismerősöm segített találni egy itteni közvetítőt. Ő marokkói származású. Orvosi igazolás, pár egyéb papír és máris bérelhettem a kirakatom. Közel a templomhoz, így legalább a kilátás szép.

Valamennyire beszélek angolul, de a legtöbb lány itt magyar. Van néhány dél-amerikai, pár ukrán és román. Engem nem kényszerítenek, vagyis az élethelyzet kényszerít. Már két éve kint vagyok, álmaim nincsenek, gyakran már csak nem lenni szeretnék. Kiút merre?

A legtöbb lány Nyíregyházáról jött, sokuk kényszerítve, zsarolva. Itt mindenki tudja melyik az a lány, mindenki tudja, milyen állati körülmények közé vannak kényszerítve. Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem csinál semmit az otthoni rendőrség? Emberkereskedelem és becsukjuk a szemünk. A híres nyíregyházi lányok. Ők félnek, és mi is.

Az ő eszközeik a többi országból jött stricikhez képest a legmocskosabbak. Ezek a lányok a legolcsóbbak, és gumi nélkül is vállalnak mindent 25 euróért (ami nálam úgy kb. 50 euró lenne).

Számomra mégis az a legelszomorítóbb, hogy nagyon sok lány kisbabát vár. Így egyszerűbb, hiszen nem védekeznek, és nem kell állandóan abortuszra járniuk, ami nem olcsó. Hét és fél hónapos terhesen még dolgoznak, majd jön egy meggyorsított szülés, örökbe adás, családhoz küldés. Egész nap dolgoznak délután egytől reggel ötig (én csak négy napot egy héten). Pénzt félre rakni én sem nagyon tudok, mert az élet itt drága. Sok roma lány is van itt, sokuk hamis papírokkal, mert túl fiatalok.

Két éve egy magyar lányt – Bettit − megkéseltek, meghalt. Nyíregyházáról jött, 19 éves volt, mikor ez történt, akkor mindenki megrémült. A holland sajtó nagyon felkapta, miatta vezették be a szabályt, hogy 21 év alatt nem lehet kirakatot bérelni. A lányok állandóan cserélődnek, sokan tűnnek el, de ez is megszokható.

Segíteni nem tudok, hiszen én is minden nap magamra veszem a mosolyom, a fehér tangát és kuncsaftra vadászok. Belül meghaltam, talán ez egy utolsó segélykiáltás.  Egy utolsó segélykiáltás haza, mert bajban vagyunk. Attól még, hogy a testemből élek gondolkozhatok józanul, csak már nem hiszek abban, hogy egyszer felbukkan fehér lovon egy részeg angol vagy német, legénybúcsút ünnepelő lovag, és megment.

Most mennem kell, veszek valami újságot, sokszor unalmas az itt ücsörgés.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!