Prostituáltnak lenni Hollandiában – “Tényleg minket ítéltek el?” (+18)

Tudósítónk valós történeteket oszt meg velünk az amszterdami piroslámpás negyed legmélyéről. Az előző írásban megismerhettük az amszterdami prostituáltak körülményeit, illetve azt a megállíthatatlan, ördögi folyamatot, ahogy egy lányból prostituált lesz. Ebben a részben Laura történetét olvashatjátok, aki kisgyerek kora óta szenved az őt kizsákmányolóktól, és akinek története felveti a jogos kérdést, hogy kit kell igazából elítélni ebben a mocskos világban. A kizsákmányolókat – beleértve a kuncsaftokat – vagy a kizsákmányoltakat…

(Laurának ajánlva)

Még Pesten ismertem meg a bárban. Pici, vékony, vöröses barna, bambi szemű lány. Egy igazi kincs, nekem elhihetitek. Laura egy 22 éves prostituált. Kislány volt, amikor anyukája meghalt, az apukája (ha lehet az ilyet annak nevezni) kis korától kezdve verte, és erőszakolta. Nem csak ő, a haverjai is. 13 évesen már 18-nak nézett ki, az iskolából gyakran kimaradt. 14 éves volt, amikor Lacit megismerte.

Akkor Laci 38 év körül lehetett. Magához vette a pici lányt, nem engedte többet az apja közelébe. De ugye mindennek ára van. Lehet Lacit utálni, elítélni, de Laura szerette, vagyis szereti. 18 éves koráig a férfi segített neki tanulni, bevette a businessbe (kokain), ruháztatta, vele élt. Amikor betöltötte a 18-at, a lánynak viszonoznia kellet a férfi segítségét. Így került fel Pestre a bárba. A keresete nagy részét a férfinak adta. Nem kényszerből, hálából.

Sosem fogom elfelejteni, amikor egyszer azt mondta, hogy azért is hálás Lacinak, mert így legalább nem ötezerért kell mindent csinálni az út szélén. Meleg helyen van, mindig van mit ennie. Ha az apjánál marad, az utcán kötött volna ki. Ha az apjánál marad, kiverték volna a fogait, hogy jobban szopjon. Kegyetlen? Higgyétek el, van ennél is rosszabb.

Amikor a román határ mellett egy férfi eladja a három gyerekét kurvának, kéregetőnek. A két pici (3 és 6) kéreget, a nagylány (12) elviseli, ahogy mocskok nap, mint nap élvezkednek rajta. 18 éves koráig az utcán áll, naponta verik és alázzák meg, majd egyik nap megáll mellette egy nagy fekete autó. Másnap egy kirakatban találja magát. Tudja, hogy ha nem mosolyog, nem keres eleget, este jól megverik, és nem kapja meg a napi kokain adagját. Elítéljük, mert drogos? Elítéljük, mert kurva? Elfordítjuk a fejünk, mintha ő egy baktérium lenne. Pedig nem ő a hibás.

 

 

A könnyes szemében ott az összes válasz. Nem ő a hibás, hanem azok a férfiak, akik képesek belehatolni ebbe a pici testbe, képesek megszorítani, megütni, és élvezetesen nyögdécselni rajta. Hogy miért meséltem ezt el? Olvastam az előző írásom alatt egy kommentet, hogy „mindenki maga alakítja a sorsát”. Milyen egyszerű ezt gondolni, milyen egyszerű hárítani…

Kicsit elkanyarodtam, még Lauráról szeretnék írni, és üzenni neki. Üzenni neki, mert eltűnt.

Amikor kijöttem, itt találkoztam újra vele. Három ablakkal mellettem bérelt egy kirakatot. Később össze is költöztünk pár hónapra. Egyedül volt itt (haza küldte apának – így hívta Lacit – a pénzt), én is egyedül voltam. Ettől a perctől egymásnak voltunk. Laura története megrázott, testvérként néztem rá. Minden hajnalban van egy pár perc reggel 5 óra körül, amikor kicsit pirosas narancssárgásban játszanak a fények. Ez a csatornák mellett különösen szép. Ilyenkor szoktunk végezni. Hajnal, munka vége, a túlélés öröme. Hajnal, munka vége, fáj a lábunk a magas sarkútól. Ballagunk haza, gondolatok nélkül be az ágyba, felvesszük az alvó maszkot, és egy pillanatra megnyugszunk. Egy éve Laurával ünnepeltem a Mikulást: pezsgő és csoki torta. Élete első Mikulása volt, amikor kapott ajándékot. Sose fogom elfelejteni. Remélem ő se. Nem sokra rá, összepakolt és elment. Másik ország, vagy haza, nem tudom. Amikor itt volt, akkor volt itt egy kistestvérem, egy támaszom. Ha olvasod, remélem jól vagy, és tudod, hogy fontos voltál!

Most új szomszédot kaptam. Szeplős, szőke, négy hónapos terhes, Szandy-nak hívják. Ő a férjével van itt. Otthon azt hiszik, egy gyárban dolgoznak. Két gyerekük van Budapesten. Ő gyakran vállal plusz munkát. Amszterdam repülőtere a Schiphol, sok lány jár ki oda kuncsaftara vadászni. Van közöttük olyan is, akinek tanár diplomája van, neki is a családját kell segíteni. Van olyan is, akit egy szórakozóhelyről raboltak el, elvették a papírjait, megverték, megalázták, ide hozták, és vannak, akiket droggal tartanak sakkban.

Előítéletek, előítélek. Tényleg minket ítéltek el? Ti, akik sokan minket használtok? Akik minket üttök, aláztok, ha úgy tetszik? Áldozatok vagyunk, a ti áldozataitok. Akik használtok, pillanatnyi kósza örömért.

Tegnap egy vendég túl durva volt, azt hiszem eltörött az orrom. Fáj, fáj mosolyogni is. Kiszállnék, de merre induljak? Nincs senkim, semmim, már én sem vagyok…

Szeretnék kiszállni, de merre tovább?!  Nincs senkim, semmim, és már én sem vagyok…Senkit sem ismerek, akinek sikerült volna, talán nekem. Bár nem hiszem, majd holnap. Holnap jobb lesz. Talán jobb lesz.

 

Legközelebb egy kedves biciklis futár barátommal közösen végigvezetünk titeket az éjszakán. Addig is legyetek jók és jól!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!