Rémségek cirkusza testközelből – félelem és rettegés Edinburgh-ban

A mostani cikk alkalmával egy igencsak hátborzongató élményt szeretnék megosztani Veletek, a legvalószerűtlenebb és a legfélelmetesebb kalandot, amit eddigi életem során valaha is átéltem. Leereszkedünk Edinburgh  külcsínjének csillogásából a történelmi kocsmák alá, a titkos és kísértetjárta alagutak mélyébe, amelyet még a patkányok is messziről elkerülnek, ha csak lehet.  “Ma este felszínre tör az igazság, ártatlan vér ontatik, felejtsd el, ki vagy, hiszen kiderül miféle hazugságok lappanganak a Royal Mile alatt…”

Edinburgh – Észak Athénja. Eme mesebeli város a dudaszótól hangos utcáival és hívogató kocsmáival sok turista álma. De azt csupán kevesen tudják, hogy a csábító felszín alatt miféle borzadály, titkok és elhallgatott hazugságok lappanganak. A 17. századi Edinburgh lakosságának nagy része a Royal Mile és a Canongate környékén élt, s helyzetük az Old Town mélyén korántsem volt rózsásnak nevezhető.

A régi, ma már üresen álló pincék és földalatti helyiségek, amelyekbe még a víz sem volt bevezetve, egykor családok ezreinek nyújtottak lehetőséget arra, hogy ne az utcán, a puszta földön kelljen aludniuk. Ilyen körülmények között gyakran felütötte a fejét a kolera, a tífusz vagy a himlő és egyéb borzalmak. Az egyik leghírhedtebb ilyen környék a City Chambers alatt meghúzódó Mary King’s Close, melynek összes lakójával végzett az 1645-ös pestisjárvány.

2003-ban több hasonló kamrát megnyitottak a nagyközönség előtt, és ma már idegenvezetés is folyik a The Real Mary King’s Close-ban. Azóta Embro-ban a rengeteg történelmi látványosság mellett az egyik fő attrakciónak a kísértethistóriák színhelyéül szolgáló Story Teller’s Centre és a szellemtúrák számítanak. A csoporttársaimmal megegyeztünk abban a tényben, hogy semmiképpen sem lehet elmenni Embro-ból anélkül, hogy ne vennénk részt a lidércnyomással kecsegtető, vérfagyasztó „pokoltúrák” valamelyikén. Egyik este meg is vettük a jegyeinket a belvárosban egy igencsak kétes kinézetű alaktól (totálisan fekete bőr maskara, feketére pingált szemek és ajkak, csörgő láncok, szóval minden volt rajta ami kell ) a The World Famous City of The Dead Tour-ra, az egyik leghíresebb szellemtúrára, ami itt, Edinburgh-ban hatalmas népszerűségnek örvend.

Több iroda is szervez ilyesféle bizarr „kirándulásokat” a föld alá, ezek közül is az Auld Reekie-t vagy a Mercat Tours-t ajánlom, szerintem ezek a legszínvonalasabbak, na meg persze a legborzasztóbb élményt garantálók. Érdemes ellátogatni az Edinburgh Dungeon-ba avagy a várbörtönbe is, ahol egy 4D-s élményt nyújtó rémségparkot alakítottak ki dementorszerű színészekkel, véres, cafatos kellékekkel és szörnyek szörnyű könyvével, amely felüvölt és harap, ha bele akarsz nézni. A mi túránk viszont Embro – azaz középkori nevén Auld Reekie (gael nyelven auld annyit tesz öreg, reekie, mint koszos, mocskos) mélyére, a kacskaringós járatokba és titkos alagutakba vezetett. Igyekszem hitelesen visszaadni az élményt, bár szavakkal nem nagyon lehet leírni, néhol nem is emlékszem, mi történt pontosan, ezért inkább Nektek is azt ajánlanám, menjetek el Edinburgh-ba és járjatok végig Ti is egy hasonló szellemtúrát!

Az Edinburgh Dungeon – ahol a rémálmok valósággá válnak

A találkozónk stílusosan éjfél előtt pár perccel, a város középpontját jelző Mercat Cross-nál volt, ami köztudottan a nyilvános akasztások és lefejezések helyszíne volt. Várakozás közben eltöprengtem azon, vajon hogyan lehetett évszázadokkal ezelőtt a pórnépnek hétvégi program egy kivégzés megtekintése… Ráadásul én most épp itt toporgok kissé szkeptikusan egy olyan dolgot várva, ami másoknak régen a véresen komoly, szörnyűséges valóságot jelentette. Borzasztóan abszurdnak véltem a helyzetet!

McKenzie kísértete évszázadok óta járja a nyirkos járatokat

Kezdtük kissé furcsán érezni magunkat, így éjfél előtt a ködbe burkolózott utcán, mert még mindig feltűnően nem csatlakozott hozzánk senki. Ekkor kisvártatva megjelent egy csapat vihogó tizenéves, majd mögöttük egy furcsa ember sötét alakja sejlett fel a fehér ködfoszlányok mögül… Egy szintén fekete bőrbe bújt fiatal lány volt az, aki állítása szerint most majd levezet bennünket a „középkori pokol legmélyebb bugyraiba ahol legsötétebb gondolataink válnak majd lidérces rémálmokká”. Mikor ezt bejelentette, azt hittem azonnal röhögő görcsöt kapok, de a szolidaritás érdekében igyekeztem visszafogni magam, elvégre mégiscsak ez a munkája, gondoltam.

Még mindig ferde szemmel álltam a dolgok elébe, képtelen voltam magam beleképzelni ebbe az egész rémhistóriába, amiről azt hittem, merő humbug csupán. A lány – miközben az egyik földalatti csatorna bejáratához igyekeztünk – rengeteget mesélt nekünk Edinburgh sötét múltjáról, a nagy szegénységről és éhínségről, a patkány lepte utcákon kéregető gyerekekről. A szegények nem engedhették meg maguknak, hogy csinos kis házakat vásároljanak a New Town divatos részein, ezért a föld alá, a sötét járatokba és a nedves pincékbe kényszerültek.

Fontos tudni, hogy ezeken a helyeken természetesen nem is álmodhattak világításról az emberek, borzasztóan hideg volt, és a falakon végigcsorgott a lent élőkre a város minden szennye. Emberek százezrei tengették silány életüket és haltak meg ilyen körülmények között, emberi mocsokban, szemétben, sokszor a saját vizeletüket elfogyasztva, mivel a járatokból nem volt kiút. Ha bekerültél, örökre ott is maradtál. Rengeteg kísértethistória került felszínre, ezek közül is a világ legjobban dokumentált szelleme, a McKenzie Poltergeist esete.

Ő is ott szenvedett egykoron, ahol mi botorkáltunk a sötétben aznap. McKenzie fiatal lányként került le a föld alá, ahol később az ottani barbár férfiak megerőszakolták, majd teherbe esett. Mikor a gyermek megszületett, a többi lent élő nő elvágta McKenzie torkát, a babát pedig jó pénzért eladták az Edinburgh-i egyetem professzorainak „kísérleti célokból”. Ezek után beindult az emberkereskedelem a “patkányemberek” és a kutatóorvosok, valamint a gyermeknemzésre képtelen gazdag családok között.

A tragikus sorsú McKenzie – hogy bosszút álljon gyilkosain és az egész világon – azóta is odalent kísért. Lent, méterekkel a föld alatt. Ezek után, miközben a nyirkos és rendkívül csúszós lépcsőkön botorkáltunk lefelé a nagy sötét semmibe, már kezdtem némi pillangóverdesést érezni a gyomromban és az arcomról is lefagyott lassacskán a kaján mosoly. A falakon, melyekről akkor is csöpögött lefelé Edinburgh óriás mechanizmusának, a rohanó hétköznapoknak minden verítéke, emberi körmökkel vájt feliratok voltak… Évtizedes szenvedések, kettétört emberi sorsok lenyomata.

A borzongás a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!