Rotterdam – szeretlek, de megcsallak

Nem rég otthon voltam, és amikor mindenki kérdezte, hogy merre élek, én ragyogó szemekkel válaszoltam, Rotterdamban(közel hozzá,egyre közelebb…). Az erre érkező válasz eléggé egyhangú volt: ”egy kikötő városban? De hisz Amszterdam sokkal jobb.” Utána mindig kiderült, hogy az illető 2-3 napnál nem töltött itt több időt. Pedig Rotterdamot meg kell ismerni, hisz a legnemesebb szerető, akivel csak dolgom volt, napról napra jobb az együttlét, és csak ajándékoz, ajándékoz apró gesztusokkal, szépségekkel.

Az én fene jó dolgomat – egy hónapja nem dolgozom, csak biciklizek, táncolok, alkotok, megismerek. Tudom, nem csinálhatom ezt végtelenségig, de megkaptam amire vágytam. Szabad vagyok, felhőtlenül szabad. Legújabb  hobbim, hogy régi gyártelepekre mászok be. Sose gondoltam volna, hogy egy kis rozsda izgalomba fog hozni. A régi elhasznált magányos  épületek, konténerek, oszlopok, amiket  szépen lassan benőnek mohák,virágok. Egy új élet kezdődik, új csoda.

Én így lettem szerelmes, és értettem meg a csönd szépségét. Miközben egy konténer telepen állok fonott kosaras biciklimmel, rózsaszín ruhában. Abszurd  a javából. Senki nincs a közelben és a szél elkezd játszani egy műanyag pohárral. Már-már dallamosan, csak Clint Eastwood  hiányzott.

Mégis miért is szeretek itt élni? Mert élhető, és állandóan szórakoztat. Igaz az embereket egyre felszínesebbnek látom. Hogy mi van a mosolyuk mögött, ki tudja. A lényeg a látszat, de vannak kivételek persze.

Kb.egy hónapja szakadó esőben le akart szorítani egy arab fiú az útról (ő kocsival) a telefonszámomért. Elég hosszú útszakasz, többször félre is áll, én persze nem. Elkezdődik a verseny. (Azért kicsit élveztem) Majd előugrik egy rendőr, és megállít. Olyan komikus volt az egész. Tényleg meg akarnak büntetni biciklis gyorshajtásos szabálysértésért…? Állok ott csurom vizesen arcomon a ’velem miért történnek mindig ilyenek’ mosoly, mire kiderül a rendőr nem tud sokat Magyarországról, és neki sem volt olyan jó az esőben papírokat tölteni, így inkább elhívott kávézni. A büntetést végül megúsztam, és ő felírt magyarul több mondatot, ha esetleg legközelebb magyarral találkozna (hogy vagy, szép napot..stb). A kedvessége meghatott, angol(és másik 4 nyelv) tudása meglepett.

Volt itt egy pont, amikor nagyon  rossz helyzetben voltam,idegen országban munka szállás nélkül,dráma volt a javából. Szerencsémre volt kit felhívnom, és azonnal keresett megoldást. Így kerültem egy művész szállásra, alkotó helyre Crooswijkbe (olcsóbb negyed, főleg művészek lakják, remek piaca van). Végül  megoldódott a dolgom, így nem költöztem be, de lett műtermem, és új embereket ismerhettem meg. Most ide járok be minden nap. Így készen lesz a portfólióm és kiállításra is van lehetőségem.

Szóval valahogy az utak a kitűzött célért rövidebbek, nincs féltékenykedés helyette inkább támogatás.

Ha meg hiányozna Pest ellátogatok a Witte de Withstraat-ra, ami az én kis Andrássy utam, kiülök egy kávéra,és olvasok.

Folyamatosan keressük magunk, a helyünk  a világban, pedig a legfontosabb, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Szeretem Rotterdamot, és azt hiszem ő is engem. Így ha picit megcsalom remélem megérti. Addig még  2 hónapig szárnyalok vele. Aggódni meg minek, vigyázz rám érzem.

Legközelebb bemutatom nektek Poortugaalt, ami sok fejtörést okoz a postáknak, utána meg betörünk egy házba, ígérem sísapka is lesz!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!