Spórolj Írországban! Vegyél fel au pairt!

Miközben ma azon gondolkodtam, hogy miről szóljon a következő bejegyzésem, a konyhában ülve elővettem azon tudásomat, hogy csak akkor figyelek a gyerekekre, ha sírást vagy csattanást hallok, vagy ha gyanúsan nagy a csend. Ez soha semmi jóra nem utal, ha négy gyerek van a háznál.  Az első vészjósló csend után döntöttem el, hogy megosztom veletek tapasztalataimat az írek gyereknevelési szokásairól.

Írországban nevetségesen drága a gyerek óvodáztatása, havonta akár 1100 euróba (kb. 340.000 forint) is kerülhet, így még a tehetősebb családok is au pairt hívnak segítségül. Jó a gyerekeknek, hiszen egész nap lessük minden kívánságukat; jó a szülőnek, mert, van, aki helyettük elvégzi a házimunkát, sajnos a fent említett összeg töredékéért.

Képünk illusztráció (fotó: Europress/Getty Images/Thinkstockphotos)

Képünk illusztráció
(fotó: Europress/Getty Images/Thinkstockphotos)

Ír édesanyák. Elképesztő, hogy mennyire a gyerekeik körül forog a világ. Nyilván ezzel semmi baj nincs, egy bizonyos határig; de jó páran átesnek a ló túloldalára.

Vegyünk egy példát. Édesanyám mindig figyelmeztetett a vasárnapi ebéd előtt, hogy ha nem eszem meg az elém tett ételt, nem kapok desszertet. A mai napig úgy gondolom, hogy ez így van rendjén, így anyukámtól kapott, ehhez hasonló tanácsokkal felfegyverkezve, bátran érkeztem ír családomhoz. Nos, két hét után rá kellett döbbennem, hogy mindezeket el is felejthetem, mert itt mindegy hány óra van, vagy hogy megcsinálta-e a gyerek a házi feladatot; ameddig nem sikít és veszekedik, addig mindenki boldog. És akkor boldog a gyerek, ha megkapja, amit akar. De nyilván ez nem csak Írországban van így.

Ami a leghamarabb eszükbe jut az embereknek az országról, az az eső – itt csak “liquid sunshine” (folyékony napfény). Igen, talán ez a kifejezés az, ami a legjobban érzékelteti, mennyire nem érdekli sem a szülőket, sem a gyerekeket, ha esik. Ha fúj, ha szakad, a gyerek az udvaron játszik, vagy szabadtéri edzésre megy, vagy csak egy esti sétára – legjobb esetben esőkabátban. Amúgy is, ha mindig arra várnánk, hogy elálljon az eső, soha nem mozdulnánk ki a házból.

Képünk illusztráció (fotó: Europress/Getty Images/Thinkstockphotos)

Képünk illusztráció
(fotó: Europress/Getty Images/Thinkstockphotos)

De volt már arra is példa, hogy mivel este hét óra is elmúlt, anyuka pizsamában vitte el a gyerekeket a szomszédba, úgyis lassan takarodó lesz, nem számít, ha a gyerek utána hetekig beteg. Szerencsétlen au pair látja a kárát. Emlékszem, az első két hónapban többször voltam beteg, mint az elmúlt tíz évben. Szerencsére a türelmemmel együtt az immunrendszerem is megerősödött.

Ha már szóba hoztam az au paireket. Teljesen normális, hogy egy családnál au pair él. Az is, hogy évente, félévente leváltanak minket. Jöhet a következő. A gyerekek is gyorsan túlteszik magukat a váltáson.

Bár úgy gondolom, hogy valahol talán itt a hiba, mivel nincs meg az állandóság, amire egy gyereknek szüksége van. Minden évben más és más próbálja kordában tartani őket és ők ezt roppant szórakoztatónak tartják. Nincsenek korlátok, hiszen úgy gondolják, mindent megkaphatnak, akár egy új au pairt is, ha az előző nem tetszett nekik; és mivel gyerekek, úgy hiszik, ez így van rendjén. Ez nem az ő hibájuk.

Képünk illusztráció (fotó: Getty Images/Paul McErlane))

Képünk illusztráció
(fotó: Getty Images/Paul McErlane))

De mindemellett, mivel mi vagyunk azok, akik mindig ott vannak, ha vigaszra van szükségük, mert rossz napjuk volt a suliban; ha valakinek dicsekedni szeretnének, mert jó jegyet kaptak; vagy ha csak egy ‘nagy testvérre’ vágynak, aki mellé bebújhatnak az ágyba tévézni, így családtagként kezelnek és szeretnek minket.

Szerencsésnek érzem magam az ír családommal: zajosak, néha kicsit őrültek, de boldogok, így én is az vagyok. Ha pedig már túl sok a jóból és a gyerekből, hétvégére elmenekülök a városba, ahol szerencsére van, aki elfeledteti velem a nyüzsgő hétköznapokat.

(Tetszett a cikk? Kövess minket a facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!