Svájc – a közhelyek mögött

Svájccal kapcsolatban mindenkinek megvannak a maga szterotípiái, érdeklődési körtől függően. A vonatok mindig pontosak. Mindenki nagyon gazdag. Az emberek karótnyeltek és unalmasak. Utálják a bevándorlókat. Minden második sarkon egy bankfiók van…

Pedig nem kell sokat ott élni, hogy a képet árnyalni tudjuk.

Kezdjük az elsővel. A vonatok tényleg nagyon pontosak. Rengeteget utazom és utaztam vasúttal, Svájcban mindenhova azzal jártam, és haza is gyakran a kötöttpályát választottam. Két olyan eset volt amikor késéssel találkoztam. Először tavaly decemberben, amikor fél Nyugat-Európa zárva volt a havazás miatt a repterekkel együtt, a zürüchi főpályaudvaron hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a Genfből érkező (amúgy előtte jó 300 km-t hóviharban megtevő) vonat 18 percet késett. Ezt a teljesen tarthatatlan helyzetet  teaosztással, valamint ingyenes hordárszolgálattal próbálták orvosolni, hogy a csatlakozó utasok ne késsék le a következő járatot.

A második sajnos a mi szempontunkból szomorúbb: a Budapestről Zürichbe tartó éjszakai vonaton, tíz esetből kilencszer egy órát meghaladó spéttel járt be a svájci határállomásra. De hát erről nem igazán ők tehetnek.

A svájci vasút

A svájci vasút

A jómód is egy elég érdekes téma. Maguk a boltok és szupermarketek nem sokkal drágábbak az itthon megszokottnál. Egy árucsoportot kivéve: a húst. Mivel a svájci állam erőteljesen védi a hazai termelőket, magas vámokkal terhelik a behozatalt. Ennek eredményeként meglehetősen furcsa szokást vettek fel a határ környékén élők. A német-ajkúak Németországba vagy Ausztriába, míg a déli részeken Franciaországba járnak át húst vásárolni, hiszen ez még benzinköltséggel együtt is megéri.

Azt is hozzá kell tenni, hogy akármennyi pénze is van az igazi svájcinak, a spórolás mindennél előbbre való. Amikor pár éve az Aldi és más olcsó szupermarket-láncok bejöttek az országba, mindenki csúfos jövőt jósolt nekik. Azonban az élet ennek ellenkezőjét bizonyította: szombaton a hatalmas terepjárók és Mercik tolakodnak a parkolóhelyekért, gazdáik pedig az átlagnál egy frankkal olcsóbb csokis sütiért.

Meglepő módon, hajléktalanokkal is ritkán lehet találkozni. Valamiért viszont a punkok a szokásosnál sokkal nagyobb arányban képviseltetik magukat a vasútállomás környékén, mint más, nyugat-európai városokban. A legtöbb esetben kutyával, aminek az okára sokáig nem tudtam rájönni, amíg valaki fel nem világosított, hogy a helyi önkormányzatok a háziállatok után is fizetnek szociális segélyt sok helyen, nehogy szegény blökiknek ne legyen mit enniük.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!