Szeretetbank Kisiratoson – ketten egy közös élményről

Két szerzőnk, Bacsa Lilla és Hári Lívia egy közös cikkben osztják meg velünk élményeiket, melyeket egy kis erdélyi faluban való önkéntes munka alatt szereztek:

Lilla: Az, hogy szeretnék valami jót tenni, segíteni, mindig is bennem volt. Aztán 2007-ben Líviával megismertünk egy csapat fiatalt, akik akkor még viszonylag friss szervezetként a szárnyaikat próbálgatták, hogy hol s miként lehetne valami jót tenni. Végül megtalálták „a helyet” s így indult el a következő évben a nagy csapat 3 kicsi partiumi gyermekotthon felé. A szervezők osztották be, ki melyik házhoz megy segíteni, s akkor még nem sejtettük, hogy ebből valódi barátságok és hosszú távra szóló szeretetkapcsolatok, szeretetbank fog épülni.

Kis csapatunk

A Dévai Szent Ferenc alapítvány  iskoláiban, gyermekotthonaiban ma már több mint 500 gyerek nevelkedik. Az út előtt még árvaháznak neveztük ezeket, egyáltalán nem tudtuk, valójában hová is megyünk.

Kisiratos (Partium, Románia) egy nagyon szegény falucska a magyar határhoz közel. A Pio atya Gyermekotthon lakói azonban ezt nem így látják, mert ahhoz képest, ahonnan ők jönnek, ez a ház saját ággyal, meleg étellel, fűtéssel, tiszta ruhákkal, játékokkal maga a Kánaán. Vagyis az lehetne, de valami mégis hiányzik ezeknek a gyerekeknek onnan. Ez a valami pedig az édes szülők szeretete és gondoskodása. A Szent Ferenc alapítvány gyermekotthonaiban ugyanis nem árva gyerekek élnek, hanem olyanok, akiknek szüleik a mérhetetlen szegénységük, munkanélküliségük, alkoholproblémáik miatt nem tudnak megfelelő életkörülményeket biztosítani számukra. Böjte Csaba testvér az erdélyi vidékeket járva úton-útfélen szedegette, gyűjtögette össze a gyermekeket, akiknek így biztonságot, melegséget, lehetőséget biztosít, a gyermekek csodálatra és tiszteletre méltó nevelőivel együtt, a tanulásra és arra, hogy az ő felnőtt életük már másmilyen lehessen. (Személyesen ismerünk olyanokat, akiknek ez sikerült.)

Ahonnan jönnek

Ezek a gyerekek mielőtt az otthonokba kerültek volna, pár évesen már teheneket őriztek a mezőn, hajnaltól estéig dolgoztak a földeken, hideg, fűtetlen lakásokban laktak, bujkáltak az italtól agresszívvá vált szülők elől. S mégis, a legboldogabb pillanataik az évben azok, mikor hazautazhatnak nyáron pár napra a szüleikhez. Közöttük tapasztaltam meg, mennyire erős is ez a kötelék, hogy egy anya lehet akármilyen, egy gyerek életében ő a legfontosabb.

Amit mi tudtunk ezeknek a gyerekeknek adni, az az időnk volt. Évente háromszor jártunk le hozzájuk. Segíteni a házimunkában, fát vágni, udvart szépíteni, leckét írni, játszani, énekelni, ajándékot osztani, élelmiszert adni és persze sok-sok szeretetet is, amit sokszorosan kaptunk vissza. Köztük tapasztaltam meg először, hogy mennyire kevés elég ahhoz, hogy örömet tudjunk okozni a másiknak. Ezek a gyerekek olyan szeretettel fogadtak és vártak minket, hogy a tőlünk kapott csokikkal minket akartak megajándékozni, mondván, annyira szeretnek bennünket, had okozzanak nekünk örömet.

Vajon mi van benne?

Rengeteg mindent tanultam tőlük. Jószívűséget, szabadlelkűséget, az apró örömök értékelését, pozitív gondolkodást. Ők olyan dolgokat láttak már, olyasmiket éltek már át, amit mi, ebben a hatalmas jólétben, amiben élünk, el sem tudunk képzelni. És mégis olyan pozitív energia árad belőlük, amiért érdemes megtenni ezt a hosszú utat. Mi mentünk segíteni, de azt hiszem, még ha ez most patetikusan is hangzik, mi kaptunk hatalmas segítséget tőlük.

Lívia: Ugyanazzal a csapattal és hasonló gondolatokkal indultam útnak először Kisiratos felé, mint Lilla. Én is adni szerettem volna, segíteni, és bele sem gondoltam, hogy kapni is fogok. Emlékszem, késő este érkeztünk, de a gyerekek vártak minket, még úgy is, hogy előtte sohasem találkoztunk.

Együtt vagyunk

Főként a házimunkában, rendrakásban, leckeírásban és a ház körüli teendőkben tudtunk segíteni, de amiért a gyerekek igazán hálásak voltak az a figyelem volt, amellyel feléjük fordultunk és az idő, amit nekik szenteltünk. A második-harmadik látogatásunk után ez lett a legfontosabb feladatunk. A gyerekekkel élő nevelők természetesen igyekeznek mindent megadni e hatalmas családnak, tanítani, nevelni a rájuk bízottakat, azonban érthető, hogy két embernek nem juthat elég ideje közel húsz gyerekre. Ezért különleges öröm nekik, ha megkérdezzük tőlük, hogy te ma miről álmodtál, éppen mi bánt, vagy miért vagy itt. Egymás szavába vágva mesélnek. De nem csak mesélnek, hanem kérdeznek. Mindent szeretnének tudni, hogy honnan jöttünk, mit csinálunk nap mint nap, de főleg azt, hogy a szüleinkkel élünk-e és hogy hány testvérünk van. És akkor elmondjuk, hogy hát persze, mindennap találkozhatunk velük, ez természetes. És közben elszégyelljük magunkat, hogy ismét találtunk valami kifogást, amikor a szüleink szívességet kértek, vagy már megint összevesztünk velük teljesen feleslegesen egy apróságon.

Szeretet

Sokat tanultunk és tanulhatunk ezektől a gyerekektől, akik ahhoz képest, hogy honnan jöttek tisztának és szépnek látják ezt a világot. Az egyik beszélgetés alkalmával egy tizenkét éves lány azt mondta nekem, hálás azért, hogy ott lakhat, hogy van egy saját ágya, tető a feje felett és a testvéreivel egy helyen lehet. S ahogy mondta, valóban teljesen egyértelmű is volt: ennyi a fontos, de mi, akiknek ’mindenük megvan’ hajlamosak vagyunk elveszni a részletekben.

A gondoskodás, meleg étel, tiszta ruha mellé azonban kapnak még valamit a gyerekek ezekben a közösségekben: nevelést, és talán ez teszi a házakat otthonná. Megtanulnak segíteni, tisztán tartani a környezetüket, gondoskodni a náluk kisebbekről és odafigyelni társaikra. Megtapasztalják, hogy a tanulás és a munka meghozza a gyümölcsét. S ez azért borzasztóan fontos, mert így bízhatunk abban, hogy rájuk felnőttkorukban és az ő gyermekeikre már egy szebb, élhetőbb és emberséggel teli jövő vár.

Ragaszkodás

Sajnos mióta külföldön vagyunk, már nincs lehetőségünk leutazni hozzájuk, de a csapat továbbra is látogatja a házat. A szárnypróbálgató szervezet pedig, a Kárpát – Ifjúsági Egyesület, azóta már megtanult repülni, s ha szívesen csatlakoznál hozzájuk, részt vennél a programjaikon, gyermekotthon-látogatásokon, a honlapjukon megtalálod az ehhez szükséges információkat.

 

Fotó: Csatószegi Zsolt

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!