Szervezett rablótámadás áldozata lettem Varanasiban

Valahol Mezopotámiában, az Eufrátesz partján, Ur városában élt egy ember, Avram. Kiskereskedése volt, szobrocskákat árult, agyagból készült bálványokat, isteneket, amit az emberek örömmel vásároltak, mert azt hitték, ezek az agyagfigurák megvédik őket a viszketéstől, a lépfenétől, a rontástól, szegénységtől, minden ilyesmitől…

Egy napon Avram megismerkedett valakivel, aki YHVH néven mutatkozott be, és egyre gyakrabban jártak össze; teát ittak, beszélgettek a világ dolgairól, elütötték együtt az időt. YVHV azt mondta magáról egy napon Avramnak, hogy ő is egy isten, de Avramnak nehezére esett elhinni, mert YHVHnak nem volt szobra. Akkor meg, ugye…

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Mivel Avram kedves ember volt, és nem akart egy új barátot elveszíteni, felajánlotta YHVHnak, csinál róla is egy pöpec kis szobrot, újdonság lesz a piacon, valami jó kis marketing fogással be kell ugyan vezetni, és az ilyesmit eleinte nehezen fogadják az emberek, de meglátja, ha összejön, vinni fogják, mint a cukrot. Azonban YHVHnak még ennél is jobb ötlete támadt.

- Ne csinálj rólam szobrot, és ha továbbra is együtt akarsz velem bandázni, Avram, akkor szabadulj meg a többi bálványtól is! Legyünk barátok, jóban, rosszban, de nem állhat senki sem közénk, fogadd meg, hogy rajtam kívül nem lesz soha más istened.

- És az üzlet? Mi lesz a boltommal?

- Ne legyenek bálványaid, és istened is csak én lehetek. Tagadd meg a többieket!

- De hát egy egész galerim van velük évek óta, és belőlük élek, mi lesz velem nélkülük? Hogy a francba van neked szükséged pont rám?

- Bízz és higgy bennem!

Avram nem értette a dolgot, de örült, hogy lesz egy külön bejáratú istene, úgyhogy végkiárusítást rendezett; ami szobrocskája még ezután is megmaradt, azt összetörte, porrá zúzta és eladta építkezésekre, meg ki tudja, hova; felmondta a bolt bérletét és útra kelt.

Ettől kezdve Avramnak csak egyetlen istene volt, ez a furcsa YHVH, akiről idővel kiderült, hogy szeszélyes, végtelenségig féltékeny, bosszúálló lény, aki időnként még némi vérengzéstől sem riad vissza. Akkoriban ez elvárás is volt egy istentől, Avram tartotta ígéretét, és hűségesküjét betartatta leszármazottjaival is.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

No, most itt vagyok Indiában, ahol aztán nincs hiány istenekben, mindennek van istene, istencsaládok uralják az emberek képzeletét, a legkedvesebbnek ormánya van és úgy néz ki, mint egy elefánt, Ganesha a neve. Apja Shiva és gyönyörű temploma van Varanasiban, ez az Aranytemplom. Idejár a fél ország, hozzák a családot, karon ülő apróságokat és a bottal is alig járóképes asszonyokat. Mind fonott kosárba rendezett kék színű virágfüzérrel, csokorba fogott, aranysárga, erős szagú bársonyvirággal és mindenféle finomsággal érkezik, ami csak az istenek ínyére lehet.

Kíváncsi vagyok, ide én is bemegyek, mondom magamban. Kis vezetőnk, Aman a száját húzza.

- Oda csak hívők mehetnek.

Aman azonban talpraesett srác. Hurcol minket keresztül-kasul a városban, sikátorról, sikátorra.

Az Aranytemplomot rendőrök őrzik. Van mellette egy muzulmán mecset is, és ha nem vigyáznának, a két gyülekezet egymásnak esne, de vigyáznak, méghozzá túlontúl. A bejáratot is csak a rendőrökről lehet felismerni. Ők árusok között, a szutykos sikátorban ülnek műanyag kerti székeken, és figyelik a belépőket. A kapu sem több egy szűk sikátor benyílójánál. Szemben van Aman ismerősének egy kis virágüzlete, ide letáborozunk.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Fényképezőgép, telefon, óra minden elektronikus eszköz tilos, hát mindent lerakunk. Cipőt levenni. Nézem a nedves, mocskos, tehénszaros sikátort, ahová még cipőben is meggondolom, hogy belépjek-e, de nincs mese, ha így, hát így. Akkor legombolnak rólam 250 rúpót (kb 1500 Ft), majd kapunk egy fonott kosarat szárított gyümölccsel és sárga bársonyvirággal, hogy ezeket vigyük a kezünkbe. (Utóbbit Európában a mustár színezésére használják, mi magyarok pedig csak büdöskének nevezzük.)

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Kioktatnak: Ha kérdik, imádkozni jöttök, Shivához. A virág az áldozat. Bármit kérdeznek, mondjátok, hogy szép, szeretitek, és imádkozni akartok. Vigyetek útlevelet, azt is kérik. A szemközti bolt előtt öt amerikai lány vitatkozik: hát nem, ők tuti, hogy nem, nem veszik le a cipőjüket, nincs az a pénz, és ki vigyáz majd a cuccaikra, a vacak fényképezőgépre, viszont Shiva templomába lépni, hát nem azért repültek át egy másik kontinensről, hogy ilyet kihagyjanak, és ha tehéntrágyába kell tapicskolni, akkor tapicskolnak, és annyit kell csak gondolniuk, hogy szeretik ezt. És először bemennek ketten, azután meg hárman. Feltéve, hogy visszajön az első kettő. Öt lány nagyon sok érvvel tud előhozakodni…

Megyek meztéláb, én is tapicskálok a szutyóban, a lányokat már el is feledtem, a rendőrök kérdik a bejáratnál:

- Hova, hova, fiatalember?

- Imádkozni.

Végigtapiznak, mint a repülőtéren, csak még jobban, megfogja a zsebemet is, végighúzza a fémkeresőjét mindenemen. Oké. Gondoltam, mehetek. De ott a másik, mellette, kezdi elölről. Ezek nem cicóznak. Van botjuk és talán puskájuk is, még ha százévesnek tűnnek is, jobb szót fogadni. Tiszta delírium.

Végre beléphetek. No nem a templomba, hanem egy nedves szőnyeggel borított újabb sikátorba. Kicsit esett az eső, ahhoz épp elég, hogy minden cuppogjon. A sikátor egyik oldalán kőfal, másikon virág- és más kegyszerárusok. Mindenki eladna valamit, és mindenkiről csöpög a víz, én csak megyek a tömeggel, ilyenkor legjobb a birkaszindróma: menni a nyájjal, a nyáj tudja hova megy. A következő bejáratnál engem kiemelnek és átküldenek szembe, újabb ellenőrzésre. Itt három civil smasszer és egy egyenruhás ül. Az egyenruhás jegyzetel, egy füzetbe irkál az útlevelemből, kikérdez, én mondom minden nagyon szép, mást úgysem értek. Nem igazán érzem jól magam, de kerestem a kalandot, most megkapom.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Végre átengednek, beléphetek a szent helyre. Kezemben a fonott kosáron kiterített virágok, amit majd Shivának kell áldoznom, megyek az udvarban a szentélyek között, két lépéssel előttem tetovált szemű gyereket visz karján az anyja, őket követem. Ekkor valami átöleli az egyik lábszáramat, próbálom lerúgni, ugyanakkor fejemen ütést érzek, mintha egy zöldséges tál zuhant volna rám a magasból, hirtelen nem tudom mit tegyek, fussak, vagy húzzam össze magam, mi ez, mi ez, de a lábam felszabadul, nem fogja vissza már semmi, és a fejem is ép, egyben maradt, csak a kosár a kezemben, csak a kosár üres, eltűntek a virágok, s el a gyümölcs, minden. Egy ember jön és a tető felé mutat. A majmok voltak.

(Fotó: kiki roller)

(Fotó: kiki roller)

Megtámadtak, rám ugrottak, kiraboltak. Szervezett, összehangolt, ocsmány rablótámadás volt. A fejemen még mindig érzem a majom csapzott testét, a lábait, ahogy fogást keres a koponyámon, miközben a kosárból kiragadja a dolgokat, a kék virágfüzért és a sárga büdöskét, és már ugrik is tovább, mindez egy másodperc tört része csupán, ott állok, üres kosárral kezemben, így nem áldozhatok Shivának virágot, nagyon bután érzem magam. Megyek szépen, egyik szentélyből a másikba, egy szent ember hüvelykujjával sárga porral jelet fest homlokomra és mehetek vissza, a dolgaimért.

Vége, megszabadultam az Aranytemplomból, amiből nem sokat láttam, csak a hangulatát, az emberek tömegét, ahogy sorban, minden szentélynél áldáshoz járulnak. A majmok biztosan azóta is rajtam röhögnek. Idegen istenekkel bratyiztam, YHVH állt bosszút rajtam.

Tetszett az írás? A szerző legújabb, ki-ki válik című könyvéről itt és itt találsz információt!

(Még több cikket olvashatsz Indiáról itt!)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!