Transzszibériai beszámoló – “szuperláma és Mr. Tumuldzi fejtörői”

Ott hagytuk abba az előző bejegyzésben, hogy szeretjük a kis meglepetéseket. Nos, Ulánbátor egy furcsa és nagy meglepetést jelentett. Egyrészt a város éppen olyan koszos és lepukkant, amilyenre számítottunk, másrészt viszont a leghangulatosabb, legélvezetesebb szemétdomb, ahol életemben jártam.

A Golden Gobi hostelben lerakjuk nehéz málhánkat, rendbe szedjük magunkat, majd a szállás kifizetése után útnak indulunk a városba. A főutca, amelyet Béke Sugárútnak, vagyis Enh Taivni Örgön Csölöö-nek hívnak, Petit rögtön lenyűgözi. Az utcán folyamatosan szólnak a dudák, bár dugó nincsen. Hamar rájövünk, hogy itt ez a nemzeti zene, ahogyan Irkutszkban a helyi rádió szolgáltatta az alaphangot. Mindenki dudál, akkor is, ha zavartalanul autózik, ami persze ritkán fordul elő, köszönhetően a meteorit-kráterekre emlékeztető kátyúknak, valamint a vezetők habitusától függően hol hat-, hol kilencsávos útnak. A nagy Örgön Csölöö közepén egy teljesen anakronisztikus, vitorla formájú vasbeton- és üvegépület áll, amely a barcelonai tengerparton látott irodaházra emlékeztet.

A város az én lelkemet akkor vásárolja meg, mikor a Szühbataar térre érve meglátjuk, hogy a gyalogos közlekedési lámpán nem gyalogos, hanem egy lovas szerepel.


A Szühbataar tér ismét csak a nagy mongol kommunista forradalmi hősről van elnevezve, de ez nem zavarta a várostervezőket abban, hogy Mongólia történetének egy cseppet nagyobb hírnévre szert tett alakjait jelenítsék meg a főhelyen. A kormány és a parlament épülete előtt pl. Dzsingisz kán monumentális ülő szobra látható, Mellette fia és unokája, Ögödej és Kubiláj lovagolnak bronzba öntve. A hatalmas teret múzeumok szegélyezik, csakúgy, mint otthon a Hősök terén.


Az ámuldozó szemlélődés után elmegyünk az Ulánbátor-Peking vonatjegyekért egy utazási irodába a városközpont északi részén. Hamar kiderül, hogy a nagy Örgön Csölöö és a Szühbataar tér kivételével az egész város fel van túrva. Nem is kéne meglepődnünk, hiszen a Mongol Vasút vezérigazgatója már a vonaton figyelmeztetett minket, hogy folyik az ország újjáépítése. A vonatjegyek felvétele után beülünk az utazási iroda melletti Dzsingisz Beer klubba, ahol megkóstoljuk a helyi sört, én eszem egy mongol nemzeti levest, és szájhúzogatva nézegetjük a kocsma német tulajdonosa által bajor népviseletbe bújtatott mongol menyecskéket. Két sörre, két doboz Kentre és a levesre 17 ezer tögrögöt költünk, ami nagyjából 2500 forintnak felel meg, de a nagy címletek miatt a későbbiekben és most is zavartan nézzük a számlát. Peti pl. egyszer büszkén nyom a pincér kezébe 200 tögrög (mintegy 30 forint) borravalót.

Az egyik mellékutcán haladva, egy életveszélyes kereszteződésen történő sikeres átkelés után folytatjuk utunkat a Gandan Hiid buddhista kolostor-komplexumba, a város fő látványosságához – vagy, ahogyan magunk közt elnevezzük, a Szuperláma lakóhelyére. A Szuperláma közelségét az úton velünk szemben jövő buddhista szerzetesek is jelzik, később az egyikkel össze is találkozunk a kolostortól nem messze lévő hotel teraszán, a sörözőben.

A kolostor tényleg lenyűgöző látványt nyújt. A komplexum legalább 7-8 templomból, iskolaépületből, könyvtárakból áll. A főépületben látható egy legalább 25 méter magas aranyozott Buddha-szobor és rengeteg imamalom, amelyet a betérő hívek monotonon forgatnak. Egy bácsi rám szól, hogy rossz irányba tekerem a malmot. Lehet, hogy ezzel balszerencsét hoztam az egész országra? Később egy közösségi épületben nézzük végig a szerzetesek kántálását, fényképet itt nem merünk csinálni.


Itt jegyeznénk meg, hogy bár Ulánbátornak nagyon rossz a reputációja, minket egyszer sem kíséreltek meg kirabolni az egy nap alatt, amit ott töltöttünk. Persze elővigyázatosak voltunk: én egy simulós övtáskában az alsónadrágomba tömtem a pénzemet (tényleg csak a biztonság érdekében), Peti pedig egy szorosan magához szorított kis válltáskába tette minden értékét. A zsebünkben semmi nem volt. Éjszaka nem mozdultunk ki, bár a hosteltársaktól hallottunk néhány horror-sztorit arról, hogyan raboltak ki és ütöttek le embereket a tatárok utódai saját fővárosukban. Minket még csak le sem húztak, másoktól eltérően, de erre térjünk vissza később.

Miután leróttuk tiszteletünket a Szuperláma lakhelyén – s miután egy egész legendáriumot költöttünk róla – ismét megpihenünk, urakhoz méltóan, a már említett hotel teraszán egy üveg Golden Gobi sör mellett, miközben a kivetítőből árad a mongol rap. A szöveg valószínűleg arról szól, kinek van a legmárkásabb lova vagy a legtöbb birkája. A klipek már önmagukban megérnek egy misét. Ajánlom pl. a tisztelt olvasók figyelmébe az alábbit, amely saccra a mongol Honfoglalásnak felel meg. A karakterek! A koreográfia! A háttérképek! Priceless!

A hostelbe visszafelé először is foglalunk egy helyet a BD’s Mongolian Barbecue-ban, ugyanis kíváncsiak vagyunk rá, hogy milyen a Márvány utcaihoz képest. Öt perccel később azonban majdnem rögtön megbánjuk a foglalást, mikor a Partizán utcán ráakadunk a Paprika Magyar Bisztróra, ahol Tokaji borokat és magyar gulyást lehet kapni a magyar tulajdonos jóvoltából. Soproniban reménykedve betérünk, de sajnos sörből csak a helyi áru van: Dzsingisz, Golden Gobi és Tigris. Közben reménytelenül erőlködve próbáljuk kisilabizálni az ezeréves mongol-magyar barátság emlékére kizárólag mongolul nyomott menüt.


A hostel előtt még teszünk egy kört az Állami Nagyáruházban, ami gyakorlatilag egy kommunista közértmonstrumból kialakított pláza. A másnapi útra történő nagybevásárlás (és a pénztárnál a tögröghiányra történő ráébredés után dollárral fizetés) után a hostel érintésével útnak indulunk Ulánbátor legagyrohasztóbb múzeumába. Ez a Nemzetközi Intellektuális Múzeum nevet viseli és a várost kettészelő gyomorforgató kanálistól keletre, a jurtanegyed mellett található. Mivel nincs sok időnk, leintünk egy taxit, aminek köszönhetően belülről élvezhetjük a már említett, a valószínűleg lovakra kitalált KRESZ-szel súlyosbított mongol közlekedést.

A múzeum felejthetetlen élmény. Ha valaki Ulánbátorba megy, ide mindenképpen menjen el. Az egész koncepció az alapító, a zseni, az univerzális orákulum „Mr. Tumuldzi” (hivatalosan Mr. Tumen-Ulzii) kreálmányai, mongol logikai szétszedős és összerakós játékok köré épül. Mr. Tumuldzi a minket körbevezető tizenhat éves forma mongol srác elmondása alapján hivatásszerűen gyárt fából vaskarikát, épít szarból várat, szabadidejében pedig nyilván kutyákat változtat szalonnává és rezet arannyá. Mr. Tumuldzi egy isten. Sőt, Mr. Tumuldzi AZ Isten. Kirakós játékaival talán még a Szuperlámát is legyakná egy szemtől szembeni küzdelemben. Mr. Tumuldzi több száz, sőt, több ezer darabból gyárt kirakós játékokat, amelyeket több száz, illetve több ezer előre meghatározott mozdulattal lehet csak szétszedni, majd újból összerakni.

Az obligát nemzeti jelképek és faszobrok mellett Mr. Tumuldzi kirakós játékai közé sorolható pl. több akkora batár nagy sakkasztal is, mint egy-egy kisebb szoba, amelyeken a sakkbábuk hatalmas állatok különböző csontjaiból vannak kifaragva a mongol történelem hőseinek képére – természetesen szintén Mr. Tumuldzi által. Mr. Tumuldzi három fogadást is ajánlott a múzeumát meglátogatóknak: amennyiben három kisebb kirakós játékot meghatározott idő alatt szét-, majd összeszerelnek (kimondottan külföldiek), akkor tíz-, illetve százezer dolláros jutalom üti a markukat. Az első kettő szétszerelős játékban szégyenteljes kudarcot vallunk, míg a mongol srác fél perc alatt szétkapja és összerakja a cuccokat. A harmadik Petinek majdnem sikerül, de, kihasználva az utolsó előtti lépésnél mutatott tétovaságát, a mongol srác kiveszi a kezéből a játékot és megmutatja, mit kell csinálnia. Ezért nem vádoljuk: ha megnyernénk a jutalmat, lehet, hogy csődbe menne a múzeum. Mr. Tumuldzi mondjuk valószínűleg tudna összerakni egy tégla tögrögöt is, ha kellene. Mr. Tumuldzit sajnos elérte a zsenikre jellemző mindenhatósági komplexus. A tényleg ötletes játékok mellett ugyanis már fest is, és ragaszkodik hozzá, hogy ezeket a középszernél rosszabb mázolmányokat szintén kiállítsák a múzeumban, ha már van. Ezeken kívül még egy sakkjáték-gyűjtemény található a múzeumban, illetve két jurta (amelyeket valószínűleg szintén Mr. Tumuldzi rakott össze). Az ajándékboltban a mongol srác lejárt szavatosságú bűvésztrükkökkel szórakoztat minket, én pedig veszek egy mongol csodadobozt, ami utána a fél estére kiváló szórakozást nyújt, nem tudjuk ugyanis kinyitni. Jobban oda kellett volna figyelni, úgy tűnik.

Egy észveszejtő taxizás után, mialatt félpercenként attól félünk, hogy kiugrik alólunk a felfüggesztés, megérkezünk az itteni Mongolian Barbecue-ba. Nos, el kell mondjuk, hogy a végkövetkeztetésünk az, hogy az otthoni étterem jobb. Itt egyrészt kimondott gyorséttermi hangulat van, másrészt szegényesebb a kínálat és a fagyasztóból frissen kiszedett és a tárolóba csördített fagyasztott birkamáj-szeletek nem is néznek ki olyan jól, mint az ízlésesen bepácolt friss húsok a Márvány utcában. További negatívum, hogy a 14900 tögrögbe (kb. 2300 forintba) kerülő „egyél amennyit tudsz” akcióban nincsenek benne az esetleges alkoholos italok, sőt, az üdítők közül is csak meleg ice tea-ból és meleg mangóléből válogathat az ember. A pozitív oldalon az áll, hogy a húsokra sütéskor önthető szószokból igen nagy a választék, és ezt az ember saját maga válogathatja össze. A saláták is viszonylag jónak mondhatók. Hazafelé Peti Mongóliában való letelepedésről, egy duda- és futómű-szerviz megnyitásáról ábrándozik, ahova én Mr. Tumuldzi felvételét javaslom a futóművek gyors össze- és szétszerelésére.


Miután tehát teleettük magunkat, elégedetten vonulunk vissza a hostelbe, ahol a szinte kizárólag Góbi-túrára érkezett hosteltársakkal való, némileg erőltetett beszélgetést követően a hely árnyoldalaira is fény derül. Szerencsére ezt nem a saját bőrünkön érezzük. Egy félig magyar, félig mongol lány kifejti, hogy az elmúlt napokban tízen túráztak az egyik nemzeti parkban, ahol eltört a hostelesek által biztosított sátor egyik tartórúdja. A tíz emberből nyolc meglépett, így most rajta és a barátnőjén 180 dollárt kívánnak behajtani a hostel mosolygós tulajdonosai. Ellenkező esetben ugrott a holnapi túrájuk. Már szinte nyitnám a számat, hogy ajánljam Mr. Tumuldzi segítségét, de ehelyett hangos és indulatos szóváltásnak leszünk szem- és fültanúi. Később, mikor a kényelmes, de kis szálló, muslincaszerű rovarok által folyamatosan támadott ágyban nyugovóra térünk, Peti még az ajtón keresztül fültanúja lesz egy vélhetően kirabolt lány
eszméletvesztésének is.

Az Ulánbátor-Peking út kalandjairól a következő oldalon olvashattok!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!