Újabb színes nyár otthon, Magyarországon

Kilenc hónap elmúltával, ezúttal június derekán landolt a repülőnk Budapest repülőterén. Három bőröndünkön kívül plusz egy extra bőröndnyi izgatottság érkezett velünk. Gyermekeim szemében ott ült az öröm, mely győzedelmeskedett a hosszú út után folyton rájuk törő fáradtság erejével. Ott vibrált körülöttük az izgalom, a láz szele. Számukra ez a hosszú út inkább kaland, mint teher. De jó is nekik!

Földet érésünk után odasúgtam a vállamon szunnyadó két éves kislányomnak: Lillácska, hazaérkeztünk. Kinyitotta szemecskéit és kérdően rám nézett , ezt kérdezve: ahol a mama és a papa lakik? Nehéz bőröndjeinket oly nagy lelkesedéssel segítették húzni, hogy öröm volt nézni. Magam mögött valahonnan kihallottam a tömegből: „Jaj, de édes gyerekek, biztos nagyon várják őket!”.  Hát persze, hogy mosolygott a lelkem is. Utunk végén végre valahára kinyílt a varázsajtó, melynek másik oldalán ott várakozott óceánnyi távolságra élő unokáira PAPA. A találkozás pillanatában lapoztam egy oldalt a könyvünkben és megkezdődött egy egészen új fejezet a mi kis életünkben. Újabb színes nyár ’Itthon, Magyarországon’ címmel.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Még Los Angelesben a felszálláskor pár hónap erejére búcsút intettem a sivatagi szélnek, a júniusi reggeli párában ülő otthonunknak, a kertünk citromfájának, a forgalmas utakat övező pálmafáknak, az eget verő felhőkarcolóknak, az itt élő kedves barátoknak. Itthon egy más világ vár ránk. Nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, de érezhetően más. Én pont ezt a másságot várom, szeretem és értékelem. Persze, hogy idő kell a visszaszokáshoz, a különbségek elfogadásához.

Az autóban ülve örülök, hogy nem nekem kell vezetnem. Valljuk be, ez jár némi előnnyel. Az évek múltával igencsak elszoktam az itteni vezetési stílustól, utasként meg alkalmam nyílik ki-ki tekintgetni az autó ablakán, magamba szívva kis hazám színeit és ablakomat olykor leengedve, az illatát. Mert bizony van neki. Ősszel szaga is. Ezt nevezi nagyfiam Magyarország-szagnak.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Úgy érzem magam, mint egy mesében. Nagy hirtelen összement magam körül a világ, melyben kicsi autók kerülgetik egymást nagy hévvel, kicsi falvakat átszelve. Ellenben óriásira nőtt felhők tornyosulnak az égen, harcba szállnak nagy bőszen a korai nyár melegével.  Csodás, ahogy az égen vonulnak.  El sem tudom mondani, hogy mennyire várom már, hogy érezhessem az eső illatát. Aztán a rádiót hallgatva megszólal a pálinkadal. Ez egy új sláger talán? Nem tudom, de még ez a rádióban felcsendülő dal is azt sugallja, hogy hazaértem, itthon vagyok.

Itthon, ahol mindenki magyarul beszél. Még a pénztáros néni is a boltban, meg a postás és az eladók. Ez eleinte, jó pár évvel ezelőtt, Kaliforniában született gyermekeimnek igen furcsa volt. A mai napig a fülembe cseng ez az elejtett mondat, mely egy telefonbeszélgetés alkalmával hangzott el: „és képzeld, apa itt mindenki magyarul beszél és mi értjük ám őket”. Ma már ezen ők is nevetnek, hisz időközben alaposan megnőttek és sok mindent megértettek. Most már együtt fedezzük fel az országot és látjuk a szemet szúró különbségeket.  A jót és a rosszat egyaránt. Várnak ránk a somogyi és baranyai dombok, Pécs utcáin sétáló történelem, a gólyák, az erdők és mezők csodái, a tihanyi levendulás és a sokak által kedvelt balatoni nyár. Jó látni, ahogy az aratásra váró búzamezőkön végigfut a szél, ahogy a Balaton vize tarajos hullámokat vet a partra, ahogy piroslik a meggy a fákon, vagy a pipacs a mezőkön.

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

(fotó: Peti-Peterdi Réka)

Várom nagyon a nyári fesztiválok zsongását, a korai szüretek hangulatát, hogy nagyobbik lányomat a levendulaföldek után napraforgókkal is fotózhassam. Már előre látom, hogy számtalan kaland vár rám is.

Itthon vagyunk. Magyarországon. Látom az ország szépségeit, érzem nehézségeit. Egy biztos: komoly témákról komolyan sokkal inkább szeretek magyarul beszélni. Itt az utcán sétálva (mert itt van erre is lehetőség) senki sem néz svédnek, csupán azért mert szőke vagyok és 176 cm magas. Ha sütemény készül a szomszédban mi is kapunk belőle. A hazai lakodalmak messzemenően emlékezetesebbek egy kaliforniai esküvő utáni fogadásnál. Hisz mi tudunk csak igazán mulatni! Ha valaki megkérdezi, hogy hogy vagyok, érzem a kérdésének hitelességét. Még mindig elcsábít a hazai pékségek illata. Jó látni, hogy gyermekeim milyen elvezettel kóstolgatják a mama meggymártását vagy szedik a fáról a mosolygó sárgabarackot. Ha itt bekapcsolják a tévét akár népmeséket is nézhetnek.

Hogy miért jó még itthon? Mert körülvesz minket egy nagy család, akik körében úgy búcsúzhatunk el egy-egy kalandokkal teli nyári naptól, hogy már várjuk a másikat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!