Vodkával kicsalt mosolyok – Indiába indulok

I.

- Vigyél vodkát, és még fogat is azzal moss, mert a víz fertőzött. És igyál sokat (vodkát), evés előtt és után és közben, mert meleg van…

Még annyit mondtak, ne vigyek elegáns cuccokat, de nincsenek elegáns cuccaim, és ha netán egy maharadzsa meghív vacsorára, akkor majd helyben keresek elegáns cuccot.

- Különben is legjobb, ha semmit nem hozol vissza. Állatok, miazmák, kosz. Épp elég lesz téged fertőtleníteni… – kaptam a kedves bátorítást.

Az egész utazás váratlanul szakadt a nyakamba. Eszembe nem jutott volna Indiába menni, de…de mindig van egy de. Egy ismerősöm volt a de, aki beszélgetés közben megpendítette:

- Indiába megyek.

- Veled mehetek?

- Persze.

II.

Nem szoktam felkészületlenül útra kelni, most mégis ez történt. Hozzácsapódok valakihez, aki már járt arra és elfogadja, hogy vele tartsak.  Veszélyes egy ilyen út. Még házastársak és barátok is összevesznek a kényszerű együttlét és egymásrautaltság alatt, ugyanakkor miért ne vállalnánk a kockázatot?

Amikor útra kelünk akarva, akaratlanul saját magunkkal nézünk szembe. Látnivalók jönnek-mennek, minden új, ha nyitott szemmel nézzük a világot, keressük az örömöt, a boldogságot, némi szerencsével új barátokat találunk, de még a legapróbb epizóddal is magunkat gazdagítjuk.

Végül pasiként tényleg egyszerűen indultam: 10 db póló, 10 alsónadrág, 10 pár zokni, egy halom gyógyszer – ha történne valami – egy kis guri-guri bőrönd meg egy közép kis hátizsák a kütyüknek. Ja, egy strandpapucs, egy bakancs, és egy utcai sportcipő.

Kütyük: Ipad (mi a francnak?), telefon, fényképezőgép, hogy lássák, turista vagyok. Ez a praktikus oldala az utazásnak, ennyi elég is, zsupsz fejesugrás az indulásba.

III.

Ferihegy, Tax Free shop. Vodka.

A dánok jó dolgokat csináltak, és nem üvegben, hanem alumínium kulacsban forgalmazzák, jópofa, még akkor is ha csöpög. Kicsit.

A pénztáros roppant mogorva volt. Ezekkel a mogorva lányokkal a legkönnyebb kikezdeni. Már fogadásból mindent megteszek azért, hogy mosolyra fakasszam őket, és ez meglepően könnyen megy.

- Miért ragasztja le a nejlonzacskót? – kérdem.

- Mert átszállnak, és különben nem engednék fel a folyadékot a gépekre.

- És ha a váróban kibontjuk a csomagot, hogy megkóstoljuk?

- Akkor átszállásnál, az ellenőrzésnél vagy kidobják majd, vagy megisszák az egészet.

 - Hát kettőnknek talán kicsit sok lenne, de ha maga is besegít?

Kling! A hölgy ajkán felsejlett az első nagy mosoly. A fény hanyatt vágódott a fogszabályozóján. Megvolt a napom első sikere.

A vodkát pedig nejlonostul besuvasztottam a hátizsákomba.

(Fotó: Kiki Roller)

(Fotó: Kiki Roller)

IV.

Azután szokás szerint befészkeltük magunkat egy gépmadár ülésére, és máris összeszedtünk 30 perc késést, hátha lekéssük így a csatlakozást, és akkor csodálatos éjszakát tölthetünk Dohában, a valóságban talán nem is létező városban, mert ki hallott már ilyen városról, talán Seherezádé találta ki, amikor Szadam még életben volt.

(Fotó: Kiki Roller)

(Fotó: Kiki Roller)

Lenéztem a gép ablakából, lent sivatag és városok, ahol háború dúl, emberek gyilkolják egymást halomba, a nagyhatalmak kénye-kedve szerint, ezen a környéken mindig harcolnak, a homok vért iszik.

A gépből persze semmi nem látszik, csak ahogy a naplementében megnyúlnak az árnyak, és akkor megnéztem valami nagyon bugyuta filmet, amit minden ülésre felszerelt képernyőn lehetett választani, azután megérkeztünk egy kivilágított város felé, ahol az épületek mellett csicsás fények villogtak, mint egy vidámparkban, azután tornyok tűntek fel és a tenger, ahol a parton a reptér várt ránk. A pilóta puhán tette le a gépet.

V.

Ez a hangár, a végtelenített folyosókkal bárhol lehetne, mint mókusok a kerékben, talpalunk, hogy elérjük a csatlakozást. Beterelnek egy terembe, csak nézek: ez a rengeteg ember mind fel akar szállni? Legalább fél napig tart majd… De nem.

Szektoronként hívták a 730 utast és szépen fel is töltötték velünk a gépet. Skydreamer. Most láttam ilyet először. A beszállófolyosó is hosszú volt, kanyargós. A végiben feltűnt valami kék fény, de a tömegből nem lehetett kivenni mi az. Lefotóztam. Rögtön ott termett egy kis ázsiai stewardess, hogy mégis mit képzelek, azonnal töröljem ki, meg az ő személyiségi jogai. Töröltem. Azután megenyhült és helyemre tett.

(Fotó: Kiki Roller)

(Fotó: Kiki Roller)

Utoljára Jumbón ültem ekkora gépen, és jó régen volt már, tényleg ültünk a kék fényben, mint szardínia a dobozában, azután a gép szinte észrevétlenül felszállt, jöttek a rissz-rossz filmek, amiből választani lehetett, mellettem egy kis olajos tekintetű emberke egy verekedőset nézett, elterpeszkedve, el is aludt ripsz ropsz.

(Fotó: Kiki Roller)

(Fotó: Kiki Roller)

Ha vega kaját kér az ember, azt a többiek előtt hozzák ki. A többségnek már csurog a nyála, és nem tudják, hogy a tömeget figyelembe véve még néhány száz kilométerrel odébb kapnak majd enni. Szóval én vega kaját kértem, és így ha lassan is, de elcsatangolt az idő, kb. hajnali háromkor értük el Delhi repülőterét.

VI.

Doha reptér, India passport control(Fotó: Kiki Roller)

Doha reptér, India passport control
(Fotó: Kiki Roller)

Delhiben szembesültem először azzal, mit jelent a tömeg szó. A soknyelvű, a világ minden részéről érkezett emberek sűrű masszává álltak össze, a levegőben nehéz szagok keveredtek, de én a 6-oson edződtem, meg se kottyant. Találtam egy sort, ahol kevesebben voltunk, kb. másfél óra alatt elkerültünk az álmos stempli-mester elé, aki az európai útlevél láttán nem erőltette meg magát, placcs, és már át is engedtek. Mehettünk a csomagjainkért.

VII.

Felvettük a csomagjainkat és guriguriztunk az újabb becsekkolás felé, mert valódi úti célunk Varanászi volt. Csakhogy ezen a reptéren nem volt kiírva sem Varanászi, sem más. A tömeg csak úgy ment, mint egy óriáskígyó, azután megtorpant egy biztonsági kapu előtt. Hát Varanásziba tuti nem jönnek ennyien, gondoltuk és kiálltunk a kígyóból és mentünk tovább. Egészen szürreális volt az egész. Néha megkerültünk egy-egy sort, az elején megkérdeztük, jó helyre jöttünk-e, de csaknem mindig nemet mondtak. Azután valami csoda folytán egyszer csak azt mondták, hogy persze, Varanászi erre van. Visszaküldték az előttünk várakozó lányt, mert csak a telefonján volt meg a jegye. Na ne vicceljünk itten…

Unalmas ismételt becsekkolás, és kis hátizsákjainkkal indultunk tánclépésben az utolsó biztonsági szolgálat felé, ahol csaknem le is vetkőztettek. A kapu magán kívül csilingelt, a biztonságis végigtapizott, újra és újra, azután fogtak engem meg a bőröndömet és mindent kipakoltattak.

- Hiszen nincs nálam semmi – mondtam -, átjöttünk már nem tudom hány ellenőrzésen!

- És ez itt mi? – emelte fel diadalittasan a vodkás palackot a szerv. Csinos fémpalack, visítani azt tud. Hogy mégis hogy képzelem ezt?

Idéztem a fogszabályzóst Ferihegyről: Azért van leragasztva, mert Tax free shopban vettük és hogy átszállhassunk vele.

ÁÁÁ, csóválja a fejét a szerv, és egyre több szerv kezd gyülekezni körénk.

Kaland! Kaland!- gondoltam, de valójában nem örültem. Mondtuk nekik, ez a gyógyszerünk, enélkül meghalunk mi Indiában, rendes alkeszként ragaszkodtunk a betevőnkhöz.

Akkor egyszerre kezembe nyomták a hátizsákomat meg a fémpalackot, aminek  valljuk be tényleg gyanús formája volt, és visszaküldtek a csomagfeladáshoz. Mindezt valami olyan ismeretlen nyelven, amit még föl sem találtak. Mégis megértettük egymást.

A csomag feladásnál már hatalmas tömeg hullámzott, de áldozatként jogaim vannak, megkerültem a társaságot.

Elmagyaráztam, hogy vodka, fémpalack, hátizsák, stb. és próbáltam a lehető legkétségbeesett pofát vágni.

Odajött valami felülbíráló smasszer nő meg a kollégája, megint elmondtam mindent, mire a nő csak annyit mondott: tegye be a hátizsákjába és adja fel poggyászként.

- Előbb vegyen ki minden értékeset a hátizsákjából! – tette hozzá.

- Nincs itt értékes dolgom. Egyetlen értékem a feleségem.

A nő hirtelen felsóhajtott.

- Ó, ha nekem mondana ilyet valaki!

Így aztán elmondhattam, hogy a világ két végén egy nap alatt sikerült örömet szerezzek két nőnek, hála az alkoholnak!

A kis cuccaimnak meg kaptam valami papírzacskót.

Tetszett az írás? A szerző legújabb, ki-ki válik című könyvéről itt és itt találsz információt!

(Még több cikket olvashatsz Indiáról itt!)

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!