Ami Egyiptommal történik, a Közel-Kelettel történik

A Közel-Keleten zajló jelenlegi átalakulás természetesen nem az első reformfolyamat a régióban. A térség ipari és modernizációs reformjai a legtöbb közel-keleti országban már végbementek a XVIII. század vége és a XX. század eleje között. Nyugati tisztviselők, szakemberek, mérnökök százai járták be az akkor még túlnyomórészt az Oszmán Birodalom közvetlen, vagy közvetett irányítása alá tartozó területeket, bejségeket, emírségeket. Ezek azonban mind felülről vezérelt, leginkább a reformszellemű uralkodók és holdudvaruk által kezdeményezett változások voltak. Az ipar, az infrastruktúra és az oktatás reformja mellett mindeddig elmaradt a politikai reform.

Piramis a korfán

Úgy tűnik, ezt az adósságot hajtják be most a világ egyik legfiatalabb korfájával rendelkező régiójában.  Rengeteg képzett, diplomás, de leginkább munkanélküli fiatal vonult az utcára és rázta fel más társadalmi réteghez tartozó honfitársait is, hogy a gazdasági hatékonyság érdekében zálog alá helyezett politikai irányítást megszerezzék. Ezen országok közül is kiemelkedik Egyiptom, mely nem az első állóvízbe dobott kő volt, de amelynek örvényei között még akár a szíriai Asszad-rezsim is odaveszhet.

Fotó: Mohamed Adel/Flicker

A februári események óta Egyiptomban egy katonai tanács vezeti az országot. Illetve elviekben az ő általuk megbízott miniszterelnök és kabinetje, de a valóságban csak névleges hatalommal rendelkeznek (egy váltást már így is megértek, nemrégen Esszam Sharaf kormányfő adta be lemondását, őt Kamal Ganzúri váltotta). A téren tüntetőknek még február 13-án, két nappal Mubarak lemondása után jelentette be Mohamed Husszein Tantawi, a katonai tanács vezetője – az alkotmány felfüggesztése és a parlament két házának feloszlatásának ténye mellett – hogy féléven át a hadsereg veszi át a vezetést, amíg a választások lebonyolítását megszervezik.

 

Két hónapig tartott többé-kevésbé az öröm, majd áprilistól újra sor került több tíz-, sőt százezres demonstrációkra is Kairóban. A tüntetők gyorsabb átmenetet, a régi rezsim szereplőinek a politikából való száműzetését követelték. Júliusban újra kiköltöztek a Tahrírra, augusztusban a tüntetők egy része összecsapott a sátortábor felszámolására indult rendőri erőkkel, akik 66 embert letartóztattak. Ősszel folytatódtak a tüntetések és a kemény összecsapások, hiszen az eredeti tervek szerint a választásokra már augusztus végén sor kellett volna, hogy kerüljön.

Véres november

Novemberben újra forróvá vált a helyzet és február óta először követeltek újra civil áldozatokat a biztonsági erők és a civil zavargók összecsapásai. Több mint harmincan haltak meg Kairóban, amikor a félévvel korábbihoz hasonló bádoglemezek mögé bújó kődobálással, Molotov-koktélokkal, a másik oldalról pedig ismeretlen összetevőjű, a tüntetők szerint a megszokottnál sokkal károsabb hatású könnygázzal terhelt utcai harcokra került sor.

Fotó: Mohamed Adel/Flicker

November végén mindenesetre kezdetét vette végre a választási folyamat. Alexandria, Szuez és Kairó körzetében már lezajlottak a szavazások, melyek során az új parlament alsóházának tagjait választják ki az egyiptomi szavazópolgárok. Az már borítékolható, hogy az újabban a nemzetközi köztudatban mérsékelt iszlamista címszó alatt futó Muzulmán Testvériség tarolni fog. Bár a testvérek a közelmúltban valóban megtettek mindent, hogy az Egyiptom számára létfontosságú nyugati pénzmag ne csússzon el holmi apróságon, – mint például egy radikális iszlám fordulat – azért nem árt elfelejteni, hogy a szomszédos Gázai-övezetben tevékenykedő Hamasz terrorszervezet mégis egy alma a Muzulmán Testvériség fájáról (egészen pontosan annak fegyveres szárnyaként kapott önálló életre). A Testvériség alapideológiája is az „eredeti iszlámhoz” való visszatérés és az iszlám-törvénykezés, ha nem is kizárólagos, de legalábbis normatív alkalmazása.

Mérsékelt érdekek

A mérsékelt iszlamista pártoknak egyébként egyelőre szezonjuk van. Az egy líbiányival arrébb fekvő Tunéziában ugyanis szintén a mérsékelt iszlamista erő érdemelte ki a választópolgárok többségének bizalmát. Egyiptomban mindenesetre az iszlamisták mellett indulnak még szociáldemokraták, liberális szekuláris pártok, a 2011-es eseményeken szárnyra kapott ifjúsági mozgalmak, radikális muszlim erők, sőt, még kommunisták is.

Fotó: Mohamed Adel/Flicker

Nemrég a Tahrír téren zajló események egyik prominens bloggere, Ahmad Gharbeia jegyezte meg egy beszélgetésünk során, hogy aki a Közel-Keleten helyet szeretne magának, annak jóban kell lennie Egyiptommal. Ha nincs is teljes mértékben így, az mindenesetre biztos, hogy a régió legnagyobb lélekszámú országa mindig is meghatározó szereplő volt és láthatóan az is marad errefelé.

A szomszéd kutyája harap

Bár az „arab tavasz” minden eddigi érintett szereplője történelmi fordulatot hozhat a térségben a maga rendszerváltásával (talán a bahreini eseményeket csak tágabb kontextusban lehetne értelmezni), de a Közel-Kelet és a világ szeme leginkább Egyiptomra figyel. Nem kis mértékben aggasztó például az ország gazdasági állapota, amely az instabil belső helyzet, a rohamosan csökkenő turizmus és kedvezőtlen gazdasági légkör hatására csődközeli helyzetbe jutott.

Fotó: Mohamed Adel/Flicker

Egy újra magára találó Egyiptom nem kis veszélyt jelenthet a térség instabilitásától rettegő Izrael számára, hiszen a két ország a zsidó állam létrejötte óta verseng a közel-keleti hegemón szerepért. Márpedig egy igazán erős és ambiciózus Egyiptom nem alkuszik, Izrael pedig megsemmisül, ha alkuszik. A kérdés tehát továbbra is, merre irányítják most az egyiptomiak a gyeplőt, hogy végre ténylegesen a kezükbe került.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!