Bemutatkozás: Arzberger-Szabó László (Amszterdam, Hollandia)

Mióta 14 évesen kezembe került Jack Kerouac Útonja; arra készültem, hogy egyszer majd elinduljak én is. Valami oknál fogva ez mindig késett, hol iskola, hol szerelem, hol otthoni terveim késleltették az indulást. Tavaly júniusra aztán elegem lett az otthoni közállapotokból, pesszimizmusból, abból a városomban uralkodó, provinciális mentalitásból, ami jobb esetben meg nem értett zseninek, rosszabban pedig szimplán hülyegyereknek minősített. Ez alól csak egy-két hely volt kivétel, viszont innen is szivárogtak el az emberek, Budapest vagy külföld felé.  Egy szakítás tette fel az i-re a pontot, nekiültem komolyan külföldi lehetőségeket keresni valamelyik hétfőn. Találtam egy hollandiai munkákat közvetítő céget, pénteken pedig felszálltam az eindhoveni buszra. Éreztem, ez az út az, amit annyira vártam.

Boldog voltam, hosszú ideje készültem már ide, a széles körű egyéni szabadságjogok, a kerékpárok és a tulipánok országába, olvasmányaim alapján jobb helyet – pillanatnyilag- nem is tudtam volna elképzelni magamnak. Az első időkben szinte minden hétvégén utaztam, vagy más szállásra költöztem – gyakran mozgatta a közvetítő az embereket a szállások között. Közben én is alakultam, rájöttem, hogy az érdeklődésemmel, gondolkodásmódommal a munkásszállók, és raktárak hosszú távon csak le fognak építeni, hiányzott a kultúra, verset írni is alig tudtam hónapok óta.

(fotó: Arzberger-Szabó László)

(fotó: Arzberger-Szabó László)

Szeptemberben  egy hétvégén végleg eldöntöttem, hogy amint lesz lehetőségem, Amszterdamba költözöm – az  új évvel ez is összejött. A város felszabadult légkörével, vörös lámpás negyedével, coffeeshopjaival ,  gondtalanságával maga is egy kaland, ha pedig újabb utakra indulok, ide fogok már visszatérni. Egyik alkalommal, hazafelé tekerve ezt így fogalmaztam meg:

Nem tudok én többé

A tudománynak hinni

Könyvkukacból lettem

Amszterdami hippi.

Miért szerettem meg ezt a várost? Mert az emberek nyitottak, közvetlenek és toleránsak egymással. Mert amikor éjjel kettőkor munka után defektes biciklimet tolva gyalogoltam hazafelé, a belvárosi pezsgés lelkesített, Baudelaire járt a kompon a fejemben, majd a parkokon keresztül, a fáradtság ellenére is derűsen értem haza. Stressz pedig leginkább csak akkor ér itt, amikor a magyarországi híreket olvasom.

(fotó: Medgyesi Szilvia

(fotó: Medgyesi Szilvia)

Erről a városról, mely éppúgy fővárosa lehet a németalföldi festőknek, mint az élvezeteknek; ahol mindig történik valami, minden megtörténhet – és meg is történik, engem pedig még mindig elvarázsol, és ahol gyakran a kerékpár vagy a csónak gyorsabb, mint az autó – erről a városról, itteni életemről olvashat majd az érdeklődő az elkövetkezőkben.

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!