Bemutatkozás: Ferenczi Edina (Norvégia, Kristiansand)

Gyermekként a leghíresebb szakács, azután a legjobb masszőr, majd kitűnő festőművész, majd kiemelkedő néptáncos, majd jó tanuló, majd diplomás, majd jó alkalmazott akartam lenni, végül pedig egy álmait mélyre eltemető hétköznapi túlélő lettem. Ennek ellenére mindig a fejemben volt egy érzés, hogy a jólét az jár, hogy az élet ezen a kérdésen túl kezdődik, és ez nem hagyta, hogy egy elfogadó példánya legyek ennek az előre megírt forgatókönyvnek. Realizáltam azt, hogy az életem irányítója én vagyok, amit természetesen elméletben mindig is tudtam. Egy ponton jött az „aha” élmény, és az elmélet megértéssé vált.

Elkezdtem tanulni magamról, az emberekről, célokról, motivációról, kerestem hogyan fejlődjek és számos bagatellnek hangzó, de semmiképpen sem bagatell kérdést boncolgattam, és boncolgatok ma is. Munka után is mentem, dolgoztam valami sajátért, valamiért, ami felett én gyakorlom a kontrollt.

(fotó: Ferenczi Edina)

(fotó: Ferenczi Edina)

Ez a folyamat csaknem öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor valaki „felelőtlenül” elkottyintott mellettem egy olyasmi gondolatot, hogy élhetsz jól, lehetsz gazdag, az lehetsz, ami csak akarsz lenni. Az a helyzet, hogy az volt életemben az első alkalom, amikor valaki azt mondta nekem, rajtam áll mi lesz belőlem, és milyen életem lesz. Ezt sok plusz tett, sok tanulás és sok álmodozás követte. Az addig kialakított életem elkezdett kényelmetlenül szűk lenni, de még próbáltam fészkelődni benne, alakítgatni a magam formájára, ahogy alakultam én is. Nem tettem meg pár szükséges lépést, mert nem volt hozzá bátorságom, így lehet mondani, hogy az univerzum lépett, hogy felnyissa a szemem.

Ez volt a tiszta lap, amivel túlléptem egy kedves kis ország pénzneméhez kötődő hitelen, egy sok évig tartó kapcsolaton és az első főállású munkahelyemen, és ezeket az életnek pár nap leforgása alatt sikerült abszolválnia. Ez volt a következő pont afelé, hogy felelősséget vállaljak a saját életem felett. Tudtam, hogy amikor kényelmes valami, pontosan akkor kell keresni valami „kényelmetlent”, mert azzal fogok fejlődni, az élet pedig olyan feladatokat állít elém, amikkel képes vagyok megbirkózni. Nagy cél, nagy akadály, nagy sikerélmény, nagy boldogság, nagyobb önbizalom, még nagyobb cél, és így tovább. Ez a folyamat vált az életem mozgatórugójává.

(fotó:Ferenczi Edina)

(fotó:Ferenczi Edina)

A történet folytatása a nagy szerelem, a társ, aki mintha a gyerekkorod óta íródó és formálódó vágyképből elevenedett volna meg. Két évig építettük az életünket egymást támogatva, álmodoztunk, váltottunk munkát, tűztünk ki célokat, dolgoztunk még többet, tanultunk, de végig egy irányba haladtunk. Ezek eredményeként jött a munkalehetőség az Ő számára Norvégiában. Az életem legnagyobb az utamra gördülő sziklája volt ez, se a szélét se a tetejét nem láttam. Minden porcikám remegett a gondolattól is, hogy nekiveselkedjek, de közben egy perc képcsata után a fejemben tudtam, hogy belevágok Vele.

Engem sosem hajtott a kalandvágy, a „csak el innen” és a „mindenről más tehet” érzése. Tudtam, ha ilyen lehetőség került elénk, akkor azzal dolgunk van. Elintéztünk minden papírmunkát, ránéztünk mindenünkre, hogy jön-e velünk. Ami nem jött, azt eladtuk vagy elhelyeztük elfekvőbe, majd beszálltunk a kocsiba a cicánkkal és elindultunk Norvégia irányába. Két nap múlva egy norvég szigeten, egy öbölben, a tengerparton ébredtünk fel, egy tengeribetegséggel felérő élményt nyújtó matracon alvás után, és elkezdődött az itteni életünk.

(fotó:Ferenczi Edina)

(fotó:Ferenczi Edina)

Egy évvel ezelőtt történt mindez, amikor én még angolul sem beszéltem. Ma életemben először dolgozom az egyetemi diplomámon szereplő titulus szerint, mérnökként egy olyan helyen, ahol jár a bizalom, egy munkát megcsinálni holnap is ráér, és ahol, ha egy munkán valaki stresszel, akkor az biztos, hogy külföldi.

Ha érdekel, milyen egy teljesen más kultúrába belecsöppenni, milyen belső utakat járhatsz meg, milyen egy jóléti társadalom felfogása, mi marad és mi kezdődik ott, ahol a jólét tényleg jár, mit kapsz meg az élelmiszerboltokban, mit gondolnak az emberek a nemek egyenlőségéről, mi a tabutéma, ami mégis mindig téma, hogy állnak a munkához, a pénzhez, a családhoz, a gyerekneveléshez, akkor az én szemüvegemen keresztül meg tudom mutatni az új otthonunkból, Norvégia majdnem legdélebbi pontján lévő városból, melynek neve: Kristiansand!

(Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebook-on is és nem maradsz le szerzőink egyetlen írásáról sem!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!