Célok helyett célpontok

Ha van tökéletes lenyomata az izraeli-palesztin közös nyomornak, akkor az elmúlt egy hónap egyértelműen az. Egy hármas kivégzés itt, egy sötét középkort idéző brutális gyilkosság ott, és mire elindul a háború, már megint mindenki máshogy emlékszik az előzményekre.

Rövid kronológiára azért futnia kell. Június 12-én terroristák elrabolnak három fiatal izraeli fiút, akik egy napközben rendkívül forgalmas kereszteződésnél stoppoltak Gus Ecion mellett, igaz, sötétedés után. A terroristák felveszik a három fiatal telepest, majd szinte percekkel a beszállás után agyonlövik őket, amit az egyikük telefonjáról indított segélyhívás formájában rögzítettek is a hatóságok. 18 nappal később katonák találnak rá a golyó szaggatta holttestükre.

A hírre pillanatok alatt tüntetések kezdődnek Jeruzsálemben és szinte azonnal erőszakos zavargásokba torkollnak. Július 2-án izraeli szélsőségesek (mint később kiderül, közülük többen fiatalkorúak) elrabolnak és brutálisan meggyilkolnak, élve elégetnek egy, az izraeli srácokkal egykorú palesztin fiatalt. Az izraeli rendőrség pár nappal később letartóztatja az elkövetőket (az izraeli fiatalok gyilkosait azóta is keresik), de ekkor már régen késő. Minden eddiginél hevesebb rakétazápor zúdul Izrael területére a Gázai övezetből, az izraeli légierő válaszul több száz célpont ellen hajt végre légitámadást. Az övezetből kilőtt rakéták száma mostanra lassan átlépi az ezret, ahogyan az izraeli légierő által bombázott célpontok száma is már jócskán négyjegyű, köztük fegyverraktárakkal, csempészalagutakkal és Hamasz tisztviselők házaival.

Nincs aki behúzza

Ehhez hasonló erőszakspirálok körbefonják az elmúlt 10 év izraeli történelmét, a mostani helyzet azonban több szempontból is különbözik a közelmúlt véres összecsapásaitól. A legutóbbi, 2012-es izraeli Felhőoszlop hadművelet hasonlóképp kezdődött, kölcsönös támadások után rakéták százait lőtték ki Gázából Dél-Izraelre, cserébe állandó célzott légicsapások érkeztek válaszul a másik oldalról, sőt, az izraeli szárazföldi erők is felsorakoztak az övezet határán. Ám akkor sikerült Egyiptom közvetítésével az utolsó pillanatban behúzni a vészféket.

Az izraeli közvélemény viszont utólag egyértelműen kudarcként ítélte meg a Felhőoszlop hadműveletet, szerintük így a Hamasz csak lélegzetvételhez juthatott. Újra felpörgött a csempészalagutak forgalma, áramlott be a hadianyag, iráni és szír gyártmányú lőszerek, és hamarosan újrakezdődtek a rakétatámadások. Igaz, jóval elszórtabban és Hamaszt is jobban lekötötte egy időre a palesztin belpolitika és a Fatah-al folytatott hatalmi harcok, majd velük közösen az egységkormány megteremtése.

Izraeli őrtorony a Gázai övezet határán
(fotó: Bihari Ádám)

Éppen ezért izraeli oldalon most óriási a nyomás Netanjahu kormányán, hogy határozott és tartós választ adjon a kiújult konfliktusra. Ezt a nyomást pedig a Hamasz minden egyes Tel Avivra és Jeruzsálemre kilőtt rakétája a négyzetére emeli. Míg 2012-ben mindössze két-három darab jutott el ekkora távolságra, most már a háború első hetében felzúgó tel avivi légiriadók száma is jócskán 100 fölött jár már. Nem is beszélve arról, hogy már a libanoni határig (több mint 180 kilométer Gáza északi határától) is sikerült ellőni az övezetből és egy iráni gyártású robotrepülőgép is behatolt az izraeli légtérbe. Ez még akkor is mérföldkőnek számít a terroristák számára, ha az izraeli légvédelem pár kilométer után, Asdod felett le is lőtte.

Bent rosszabb, kint elviselhetetlenebb

A Gázával határos, és a két felet talán legjobban ismerő Egyiptom most is megpróbálta eljátszani a békebíró szerepét, hiszen ez jelentős politikai haszonnal kecsegtetne a friss egyiptomi vezetés számára. Az általuk előkészített tűzszüneti javaslatot már a hír felröppenésekor visszautasította több Gázában aktív, a Hamasz fegyveres szárnyának számító, ám többé-kevésbé autonóm hadseregként működő terrorszervezet, végül a Hamasz is. Izrael ennek ellenére elfogadta és a Gázát érő légicsapások 6 órán át szüneteltek, miközben az övezetből továbbra is zárótűz alá vették az izraeli nagyvárosokat. Azóta már egy újabb tűzszüneti javaslat is elvérzett, ezúttal már egyetlen percnyi csend nélkül.

A szokásoshoz képest viszont meglepően szófukar a témában az Egyesült Államok, az Európai Unió, sőt még az arab államok sem a megszokott hangnemben reagáltak az eseményekre. Az arab médiában pedig több ízben is elítélték például, hogy a Hamasz veszélybe sodorja az övezetben élők életét. Ez, ha nem is legitimálja, de kevésbé elutasítottá teszi a válaszcsapásokat a nemzetközi közvélemény szemében. Bár a szárazföldi erők bevetésétől az amerikai külügy továbbra is óva inti a zsidó államot.

Saját felelősségre használható út a gázai határon Bét Hánúnnal a háttérben
(fotó: Bihari Ádám)

Az izraeli hadsereg azonban már a háború első napjaiban felsorakozott a gázai határon, a kerítésen túleső senkiföldje szélén álló sorházakban lakó palesztinokat az izraeli hadsereg felszólította, hogy hagyják el a házaikat. Számos egyéb jel mellett ez is jelzi, hogy hamarosan megindulhat a szárazföldi offenzíva. A hadművelet megindításáról szóló döntést lehet védeni és támadni, de talán érdemes azt is végig gondolni, hogyan fog kihatni a térségre egy újabb véres háború, még ha a gázai összecsapásokat már rutinszerűen kezelik is a térségben. Az izraeli kormány deklarált célja, hogy olyan komoly csapást mérjen a Hamaszra, amely jó időre elveheti a Gázát uraló palesztin terrorszervezettől a kezdeményezés lehetőségét és nem csak fegyverszünetre kényszeríti, de az övezet teljes demilitarizálását is eredményezi.

Bét Hánún a Gázai övezet legészakibb lakott települése
(fotó: Bihari Ádám)

És itt jön közbe a régió egyik legfontosabb aktuális rákfenéje: az ISIS (Iszlám Állam Irakban és Szíriában) nevű a nyugdíjas korba ért al-Kaidánál jóval fiatalosabb, dinamikusabb és nagyságrendekkel brutálisabb szunnita terrorszervezet. A szétesés határára jutott Irak számos nagyvárosában átvették már a hatalmat, Moszulban már 40 kilogramm dúsítatlan urániumra is szert tettek. Szíriában pedig egyszerűen kiszorították az Asszad ellen harcoló többi fegyveres felkelő csoportot, sőt még a hasonlóképpen radikális Dzsabat al-Nuszra Front és más szunnita felkelőcsoportok ellen is fegyvert fogtak. Ráadásul a szervezetnek sikerült az egész földkerekségről iszlám radikálisokat erre a két harctérre csábítania. Újdonsült hívei, szövetségesei is akadnak bőven, immár Gázában is, itt is feltűnt már az ISIS zászlaja rakétakilövő állások mellett.

Ki lövi ki?

A Hamasznak már korábban is sok problémát okozott a saját fegyveres szárnyainak megzabolázása, több jel is arra mutat, hogy a mostani konfliktus kirobbanása is komoly fejfájást okozott a szervezet vezetésének. Éppen ezért egyre több a tapogatózás az izraeliek felé, nem lehetne-e mégis kihátrálni a totális háborúval fenyegető helyzetből. Még azt is felajánlották, hogy nem lőnek ki több rakétát Izrael területére, ha 56, a Hamasz által kijelölt palesztin foglyot szabadon enged Izrael, valamint minden légicsapást beszüntet. Ám ekkor késő volt visszatáncolni, az Iszlám Dzsihád, az Ezzedín al-Kasszam és többi fegyveres szárny már legalább 100 rakétát lőtt ki Izraelre. Ha az ISIS képes lesz Gázában és a szomszédos Jordániában is lábat vetni, az minden eddiginél komolyabb és radikálisabb fenyegetést jelenthet nem csak Izraelre, de a vele az átlagosnál kiegyensúlyozottabb viszonyt ápoló államokra is, mint Jordánia, vagy Egyiptom.

Nem bejárat, műveleti terület, tilos a belépés
(fotó: Bihari Ádám)

A Hamasz és az izraeli hadsereg összecsapásairól nehéz lenne beszélni, hiszen a terrorszervezet elvétve céloz kifejezetten katonai célpontokat, egyértelműen a civil lakosság megfélemlítése a célja, mégis az elkövetkező napokban többé-kevésbé szabályos háború indulhat majd meg a Gázai-övezetben, amikor az izraeli szárazföldi csapatok megkezdik az inváziót. A legtöbb, amit Izrael kaphat a szárazföldi inváziótól, az a megállás nélkül üvöltő légiriadók és a semmiből lecsapó rakéták jelentette fenyegetés szüneteltetése. A Hamasz összeroppantása valóban csökkentheti a lassan 10 éve állandó rettegésben élő dél-izraeliekre nehezedő nyomást, ám arra igen kevés az esély, hogy a borzalmas körülmények között élő gázai palesztinokat egy mérsékeltebb politikai vonulat és akár a Hamasz egyeduralmának megdöntése felé terelné. Ennél valószínűbb forgatókönyv, hogy kiderül, még náluk is jöhet rosszabb. Erre kizárólag a gázai állapotok normalizálása, az önkormányzás és az irányítással járó felelősség megerősítése nyújthatna lehetőséget, de kizárólag akkor, ha ez nem járna a gázai fegyveres sejtek megerősödésével. Addig is mindkét oldalon egyre több a célpont és egyre kevesebb a cél.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!