Észak-Korea: Féreg a pályán

Észak-Koreáról minden nyugati ország közvéleményében él egy kép. A pártsajtó híradásaiból, a nyugati stábok által forgatott dokumentumfilmekből, vagy éppen észak-koreai aktivisták által titokban rögzített felvételekből kiderül: a sztálinizmus utolsó fellegvárában szinte sosem süt a nap, leginkább hideg van és elkél a nagykabát.

Már akinek van, ugye. Mert a másik evidencia, hogy Észak-Koreában fázik és éhezik a nép, akit ugyan sosem látunk, mert a kommunista hatóságok elképesztő hatékonysággal tartanak a radaron minden egyes külföldit, aki belép az országba és még ennél is komolyabban, ha ezt kamerával a kezében teszi. Nos, ebben a huzatos, hegyes-völgyes országban, ahol az emberek többsége éhezik, valószínűleg nem népsport a kosárlabda. A népsport itt inkább a reggeli propaganda torna a gyár udvarán. Vagy a hadsereg.

Ez azonban látszólag nem nagyon zavarta Dennis “Féreg” Rodman egykori NBA-sztárt, aki eleget tett a meghívásnak és elutazott Phenjanba a Harlem Globetrotters csapattal. Ők arról híresek, hogy cirkuszi körülmények között juttatják a labdát a kosárba, a palánkról a kosárba, magukat kosárba és így tovább. A meghívás egyik oka, hogy az ifjú diktátor apjához hasonlóan megszállott kosárlabda rajongó, a másik viszont az lehetett, hogy a phenjani vezetés informális úton próbálta szondázni az észak-koreai-amerikai viszonyt. Sokan egyből a 70-es évek ping-pong diplomáciáját kezdték emlegetni párhuzamként, ami az Egyesült Államok és Kína meglehetősen feszült kapcsolatán volt hivatott enyhíteni. Mindezt úgy, hogy először meghívták az amerikai ping-pong válogatottat Pekingbe, ezzel előkészítve Nixon elnök későbbi látogatását.

Ha mérleget vonunk, akkor kosárlabda-ping-pong 0-1. Legalábbis egyelőre nagyon úgy tűnik, hiszen amíg az asztalitenisz valóban diplomáciai sikereket hozott, addig Rodman és a Globetrotterek zsákolásai nyomán még ki sem hűlt a gyűrű,  de már csapatösszevonásokkal, célpont kijelöléssel, sőt egy megelőző atomcsapás beígérésével is megfenyegették az Egyesült Államokat és a térségben lévő szövetségeseiket az észak-koreaiak.

Bevallom őszintén nehéz kosárlabda rajongóként ezt a tényt elfogadni és ezzel hasonlóképpen lehetett Barack Obama elnök is, középiskolai kosárlabdacsapatának egykori büszkesége. A Fehér Ház hivatalos kommunikációja azonban keserű szájíz nélkül, tárgyilagos hangnemben ítélte el a szanaszét tetovált egykori balhés nehézfiú Rodman észak-koreai látogatását. A Féregről persze eleve senki nem is gondolta, hogy ő lenne a fekete Kissinger. Végtelenül naiv, de egyben jó indulatú hozzáállását legjobban az utazás után tett egyik nyilatkozata mutatta, – ebben többek között barátjának nevezte a  diktátort – mely szerint Obamának csupán fel kellene emelnie a telefont, Phenjanban már várják a hívását. A Fehér Ház sajtószóvivője Jay Carney erre annyit válaszolt, közvetlen kapcsolatban állnak az észak-koreai vezetéssel, nincs szükségük önjelölt közvetítőkre. Korábban ugyanis néhány sajtótermék azt is pedzegette, hogy mégis az Obama-adminisztráció állhat az út mögött. A szóvivő azt is odaszúrta a rövid reakció végére, hogy a sztálinista rezsim talán jobban tenné, ha a kommunista elit szórakoztatására megrendelt sportcelebritások gázsija helyett az éhhalál szélén álló lakosság élelmezésére költené a pénzt.

Észak-Korea tehát nem igazán adta be a derekát Rodmannek. Kim Dzsong Un és tányérsapkás mamelukjai megnézték, hogy az egyébként valóban zseniális Harlem Globetrotters tagjai hogyan zsákolnak két szaltó után, mosolyogtak, tapsoltak, a Vezér még bizalmasan oda is súgta Rodmannek, hogy “Nem akarok háború csinálni”. A show után azonban visszavonultak a Situation Room észak-koreai megfelelőjébe és ráböktek a vízi határ közelében, a déli oldalon található Bangnjong szigetére: ez lesz a megindított támadás első célpontja. Ezt a döntést pedig nem siettek eltitkolni a nyugati hatalmak elől sem. A Féreg még le sem szállt a repülőről és már azzal fenyegetőztek, hogy felbontják az 1953-ban észak és dél között megkötött fegyverszünetet (ez júliusban lenne 60 éves). Az ország harmadik kísérleti atomrobbantása – ami alig pár héttel előzte meg a kosárcsapat látogatását – pedig jelentős nyomatékot adott ennek a központi koreai hírszolgálat által sugárzott közleménynek: “Most, hogy az Egyesült Államok világossá tette, hogy célja egy nukleáris háború kirobbantása, az Észak-Koreai Népköztársaság forradalmi hadserege élni fog a megelőző nukleáris csapás alkalmazásához való jogával és megsemmisíti az agresszor valamennyi erődítményét és mindenek felett megvédelmezi az állam érdekeit”.

Megelőző atomcsapással fenyegetőzni pedig már jóval túlmutat a fenyegetőző szájhős szerepén. Hivatalos retorikában ilyen talán a hidegháború idején hangzott el utoljára, de akkor is inkább csak célozgattak rá. Nem árt leszögezni azért, hogy nukleáris megelőző csapáshoz való jog nem létezik a nemzetközi jogban. Az viszont igaz, hogy számos olyan fegyverzet ellenőrzési egyezmény van, amelyek korlátozzák a nukleáris fegyverek hadrendbe állítását és használatát, de nincs olyan hagyományos és bevett nemzetközi jogi szabály, amely megtiltja a nemzeteknek, hogy fegyveres konfliktusban bevessék a nukleáris fegyvereket. Az ENSZ Alapokmánya 51. cikkében rögzített önvédelmi jog alapján valóban megengedett a megelőző csapásmérés (itt nem szerepel a nukleáris fegyverekre történő utalás). A nemzetközi jogászok egy része szerint ugyanakkor az alapokmány csak tényleges támadás esetén engedi meg a fegyveres erő alkalmazását, és csak addig, amíg a Biztonsági Tanács “a nemzetközi béke és biztonság fenntartása érdekében” a szükséges intézkedéseket meg nem teszi.

Észak-Korea tehát most már legalább évente egyszer nagy hatótávolságú hordozórakétát tesztel (legutóbb decemberben, akkor éppen műholdat állítottak vele földkörüli pályára), és lassan ugyanilyen rendszerességgel tér vissza a kísérleti atomrobbantásokhoz is. Ezek közül az idén februári sikerült a legjobban, a különböző országok eltérő mérései 5 és 40 kilotonna közé teszik a robbantás erejét, ami a magasabb érték esetében a Nagaszakira ledobott Fat Man erejének a kétszerese is lehetett. Az ifjú despota hatalma látszólag megszilárdult a 2011-es hatalomváltás óta, mikor a koreai könnyekkel egy vízerőmű is napokig termelhetett volna a Kedves Vezér halálát követően. Kim Dzsong Un most Rodmant utánozza a Féreg fénykorában. Az ellenfél arcába vágta a labdát és röhögve várja, mikor szakad el a cérna és tör ki verekedés a pályán.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!