Interjú Nagy Lászlóval, a Barcelona kézicsapatának kapitányával

A magyaroknak Nagy, a spanyoloknak “Nádzsi“. A Barcelona kézilabdacsapatának kapitánya, a világ egyik legjobb játékosa. Egyike azoknak a magyaroknak, akik külföldön próbáltak szerencsét, és megtalálták a számításaikat. Az elmúlt hetekben a globspot arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért mennek el a fiatalok Magyarországról. Tudósítóink írásaiból megtudhattátok, hogy ők miért hozták meg ezt a döntést, és hogy tervezik-e a visszatérést. Nagy Lacit a Barcelonában élő globspotterek faggatták a témában.

Globspot: 12 éve élsz itt Barcelonában. Mennyire érzed otthonodnak a várost?

Nagy László: Egyre jobban, most már azt gondolom, maximálisan. Kezdetben furcsa volt, de aztán hamar megszoktuk a feleségemmel, és most már nagyon szeretünk itt élni. Barcelona, mint város önmagáért beszél. A kézilabdán kívül is sok barátra tettünk szert, ami kárpótol azért, hogy a család nagy része Magyarországon él. Hosszú távon is szeretnénk maradni, bár egy sportoló életében nehéz ilyen messzi távlatokban gondolkodni. Nagyon bízom benne, hogy miután lejár a szerződésem 2013-ban, tudok itt Barcelonában hosszabbítani. A klubnak is érdeke lenne, az enyém is.

Globspot: Mennyi idő után érezted úgy, hogy igen, itthon vagyok?

N.L.: Három-négy év. Az első két évben sokat jártam Magyarországra, az az időszak keményebb volt. 21 évesen az embernek még mennek a hülyeségei, a barátok, a szórakozás. Az első pár év még ebben a fellángolásban telt, de aztán gyorsan kialakultak a dolgok, és ma már az itteni barátok ugyanolyannak számítanak, mint a magyarok.

Fotó: Miklóska Zoltán/Playboy

Globspot: A barátok nagyrészt spanyolok, vagy nemzetközi a társaság? Mert a külföldiek ugye gyakran bevonzzák a külföldieket.

N.L.: A csapat összetétele elég vegyes, viszont a legjobb barátok inkább spanyolok.

Globpsot: Amikor ideköltöztél, a klub presztízse mellett mennyire játszott közre a város vonzereje? Vagy csak később szembesültél azzal, hogy milyen jó hely Barcelona?

N.L.: Amikor megírtuk az előszerződést ’98-ban, a klub olyan kedves volt, hogy családostul vendégül látott bennünket. Akkor láttam először a várost. Bár egy hét alatt nem tudod leszűrni, hogy milyen lehet itt élni, de első ránézésre tetszett. Aztán miután kiköltöztem 2000-ben, és elkezdtem az itteni csapattársakkal szórakozni járni, egyből tudtam, hogy a várossal és a helyiekkel egy percig sem lesz problémám.

Globspot: Van egy Barçás beavató szertartás: meg kell hívnod az egész csapatot vacsorázni és beszédet kell mondanod spanyolul. Hogy ment ez 19 évesen úgy, hogy épp csak megérkeztél?

N.L.: A kedves csapattársaktól azért kaptam némi segítséget. Arra abszolút emlékszem, hogy nem kellett olvasnom a szöveget, fejben megvolt az egész. A szöveg lényege az, hogy az új játékos elmondja, hogy mit is szeretne a klubtól. Én ezt lenyomtam spanyolul. Mondták, hogy le a kalappal, milyen jól előadtam. Mert olyan is volt például, hogy egy szerb játékos, aki új volt a csapatban, felállt, mondta, hogy jó estét kívánok, köszönöm, hogy itt lehetek, és ennyi.

Globspot:  A Barça jelszava „més que un club”, azaz több, mint egy klub. Mennyire érződik ez nálatok a kézilabda, a kosárlabda és a foci szakosztály között? Családias a hangulat és a hagyományokra épül, tehát tényleg különbözik egy klubtól, vagy ez csak olyan mende-monda, szimpla marketing fogás?

N.L.: Kezdetben külföldiként nehéz ezt megérteni úgy, hogy se a spanyolt, se a katalánt nem beszéled. De ahogy telnek az évek, és bekerülsz ebbe a körforgásba, akkor kezded érezni, hogy ez a szlogen valójában mit jelent. A kosarasokkal egymás után egy teremben edzünk. A klub össze szokott gyűlni, szoktunk járni egymás meccseire. Sőt olyan időszak is volt, hogy focisták is megfordultak a mi mérkőzéseinken. Szóval mindenki követi a többi sportág eseményeit és eredményeit.

Fotó: Miklóska Zoltán/Playboy

Globspot: A spanyol-katalán ellentétet hogy éled meg? Mennyire érződik ez a mindennapjaidban? Hogy érzed, Spanyolországban vagy Katalóniában élsz?

N.L.: A hétköznapokban abszolút nem érezhető ez a rivalizálás. A klubnál annyi a külföldi, hogy az elsődleges törekvés az, hogy mindenki először spanyolul tanuljon meg. De ha a katalánt is elsajátítod, az óriási plusz. A helyiek megbecsülik, ha beszéled a nyelvüket, nekem mint csapatkapitánynak pedig valamilyen szinten ez kötelességem is. Elkezdtem egy katalán tanfolyamot, és mostanra, ha hibákkal is, de beszélem a nyelvet.

Globspot: 12 év elég hosszú idő. Egyáltalán van még honvágyad, hiányzik valami Magyarországról?

N.L.: Ennyi idő elteltével annyira idevalónak érezzük magunkat, hogy abszolút nincsen. Felnőttként több időt töltöttem itt, ez az időszak inkább Barcelonához köt. Habár a feleségemen és a kislányom kívül az egész család Magyarországon él, évente csak egy-két hetet töltünk otthon.

Globspot: Amikor megkerestünk az interjú kapcsán, hallottam, ahogy ékes magyar nyelven kérted meg a négyéves kislányodat, hogy ne játsszon a függönnyel. Otthon tehát magyarul beszéltek, de az oviban spanyolul és katalánul tanul?

N.L.: Angol nyelvű óvodába jár, tehát a dolgok 80 százalékát angolul tanulja, a fennmaradó húszat pedig spanyolul és katalánul. Az angolhoz nagyon ragaszkodunk, és ő is jól áll hozzá. Otthon magyarul beszélünk, de társaságban a feleségemmel spanyolul kommunikálunk, hogy mindenki értse, mit mondunk a kislánynak. Az utóbbi időben már angolul, spanyolul, katalánul játszik otthon, magyarul egyre kevésbé. Ez a leggyengébb nyelve a négy közül.

Fotó: Miklóska Zoltán/Playboy

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!