Omán az olaj és a tömjén nyomán

Ománi utam során Dubai nyugati fogyasztási mintákra is épülő, magamutogató és eszementen megalománexpó-dzsemborija helyett egy, a jóízlés (szubjektív) határain belüli, szerény ám hagyományaira büszke, igényes és jól szituált öböl menti monarchia képe bontakozott ki.

A maszkati reptéren, ahol nem működött a bankkártya terminál, ért Dubaiból érkezve az első jó benyomás: helyi valuta híján a vízumkibocsátás elfogadtaa nálam lévő emirátusi dirhamot, annak ellenére, hogy az kevesebbet ért, mint a hivatalos vízumdíj.

Ahlan waszahlan. „[Érkezz] családtagként és [menjen utad] könnyen” – szól az ősi arab üdvözlés, amellyel a vendégeket fogadják.

A szálláshoz vezető úton a Toyotában mp3-on szóló szaúdi Korán recitációt csak egyszer-egyszer szakítja meg a megengedett 120 km/órás sebességnél jelentkező, beépített figyelmeztető hang, miközben sofőrünk büszkén mutatja az elmúlt években épültsoksávos autópályát, amely egy Kábúsz szultán nevét viselő gyorsúttá alakul a fővárosba érve, amely Maszkat fő közlekedési ütőere.

oman1

„Mily gyorsan röppen el az idő ma Arábia sivatagjai fölött. Ezer évig semmi sem változott, mintha minden álomba merült volna. Most szikratávíró, autó és repülőgép zsugorítja össze azokat a mérhetetlen távokat, amiken a minap még tevék csontvázai jelezték a karavánok útját! Most az állami autóbuszok százai szállítják az utasokat városról városra, és csak a nomád törzsek baktatnak szomorú tevéiken oázistól oázisig”

- írta az Arab-öböl térségéről Germanus Gyula 1957-ben megjelent könyvében, A félhold fakó fényében címűben.

Dawám al-hál min al-mahál. „Lehetetlen, hogy valami ugyanolyan maradjon” – mondja az arab közmondás.

Azóta ugyanis tovább röppent az idő, egy szempillantás alatt újra fordult egyet (?) a világ és vele együtt Omán, eldobva az akkor újszerű, ám hamar elavuló eszközöket, hogy átadja a helyet a légkondicionált kórházaknak, egyetemeknek, bevásárlóközpontoknak, a nyugati luxusautóknak, a kiváló minőségű autóutaknak, a pár éve épült hatalmas felüljáróknak, vagy adott esetben a meglepően nagy területű (309500 km2) ország távoli pontjait összekötő légi közlekedési infrastruktúrának. Ebben az olajozott fejlődésben persze hatalmas szerep hárult az ország szénhidrogén-készleteire is, amelyek a becslések szerint a huszonötödik legnagyobbak a világon.

A helyiek döntő többsége az isteni elrendelésnek és az uralkodó bölcsességének tudja be azt, hogy a modernizáció ötvöződik Omán kulturális örökségével, miközben fennmarad az alapvetően az iszlámban és az arab kultúrában gyökerező értékrendszer, az ország jó kapcsolatokat ápol a térség többi országával, sőt, egyenesen világpolitikai szerepet is játszik, hiszen a közelmúltban épp a szultán jelenlétében folytak a titkos amerikai-iráni egyeztetések az országban, magyarázza beszélgetőtársam, Szajf.

Al-Qadá wa’l-qadar. „[Isteni] rendelet és sors” – az iszlám tanítása az eleve elrendeltetésről.

oman2

Szultán Kábúsz Nagymecset, Maszkat

Az iszlám értékkánont, a szultán személyi kultuszát és az óriási anyagi potenciált egyszerre jelzi az alig húszéves, monumentális Kábúsz Szultán Nagymecset a fővárosban, amely hatalmas belső imatermével (muszallá) és még nagyobb külső udvarával húszezer igazhívő befogadására alkalmas. Az aranyszínű kalligráfiával díszített, hatalmas, kaleidoszkópszerű, színes márvány mihráb-mélyedésen (imafülkén) megcsillan a világ legnagyobb kristálycsillárjának fénye, amely a látogató szemét jobban vonzza, mint a természetes félhomály a grandiózus csarnokban. A nagymecset belső udvarán és előterében ápolt kert – illatos virág­erdő pálmaberkekkel -seregnyi szín és forma tobzódik az Ománban jóformán mindig kristálytiszta, kékellő ég és a tűző nap alatt.

Szajf a budapesti taxitarifáktól lényegesen olcsóbban (elvégre durván 75 forint egy liter benzin, szóval ez igazából papírforma) visz át az óvárosba, Matrahba.

Má fí sí biblás, ghéral-’amáwa’t-turás. „Nincs semmi ingyen, kivéve a vakságot és a süketséget.”

oman3

Csak néhány nagyszabású vitorlás bárka (szambúk) horgonyzik a parton, lámpásuk imbolygó fényt vet a nyugodt, türkizes víztükörre, amely felett az al-Dzsalálí erőd és a Dzsabalal-Hadzsar hegylánc is büszkén, ráérősen nyújtózkodik. Az erődöt különben a város stratégiai fontosságát érzékelve portugálok építették, itt hagyva egy másik kultúrkör lenyomatát, ahogy a vélhetően indiai eredetű, ám tizenkét imámos síita vallású lawátí közösség is már évszázadok óta a város részét képezi. Szajf nagyot derül, amikor tréfálkozva megkérdem, hogy utóbbiak nem iráni kémek-e.

A maszkati korzón frissen facsart, mentás-citromos gyümölcslevet fogyasztok egy kávézóban, az itt dolgozó szíriai munkavállaló (az országban tartózkodók lakosságának több mint harmada külföldi vendégmunkás: az Öböl menti Együttműködési Tanács más tagállamaihoz hasonlóan más arab országokból érkezők, valamint indiaiak, bangladesiek, pakisztániak, filippínók és Srí Lankaiak) Ahmedtől megtudom, hogy egy kezén meg tudná számolni a szegényeket az országban. A szegénység országról országra mást jelent, ám az az állam, ahol a minimálbért a magánszférában idén 180 ezer forintnak megfelelő riálra növelték, eleve nem lehet rossz helyzetben.

Má sá’ Allah.„Mit nem akar Isten!”Kifejezés, amellyel a muszlimok hangot adnak csodálkozásuknak és elragadtatásuknak.

Felvonulás Kábúsz szultán tiszteletére

Felvonulás Kábúsz szultán tiszteletére

A jólét illatát a partvidéken és környékén édes illatú virágoskertek, mimózás domboldalak, a szúk felé közeledve pedig az ember orrát időről időre megcsavaró,tömény tömjén (libán) füstje teszi teljessé, Ezt tetézi még a nargíleh (vízipipa), amely egy-egy helyen gyümölcs-bőségszarut idéző kínálatának bukéival és duruzsoló bugyborékolásával kedveskedik az erre tévedőnek.Eközben a hagyományos arabfogásoknak otthont adó, a zömükben indiai munkavállalók étrendjét tükröző kifőzdék sültjei is csiklandozzák az ember ínyét, ám megtalálhatók itt az amerikai gyorsétkezőket példaképnek tekintő éttermek is. (Utóbbiak esetében különben komikus hatást fejt ki az, ahogy a „chill & grill,” stb. szavakat és kifejezéseket arab betűkkel átírják, ezzel azok egészen eltérő kiejtését határozva meg.) A tömjénre visszatérve pedig, a gyanta – amelyből a füstölőszer készül, hogy aztán egész Omán passzívan lélegezhesse, legalábbis az urbanizált részeken – Zofár kormányzóságból származik, ahol már a vaskorszakban és azt követően is virágzott a tömjénkereskedelem, emiatt az UNESCO jobbnak látta felvenni azt a részt a Világörökség listájára.

A Matrahi szúk egyik bejárata

A Matrahi szúk egyik bejárata

A matrahi piacon főként indiaiak által üzemeltetett szövetboltokat találni, kasmírgyapjúval, selyemmel, brokáttal, posztóval, muszlinnal, és Isten tudja még mikkel. Szőnyegek halmai, a keleti kézműipar remekei, réz, ezüst, arany edények, ékszerek, dísztárgyak, fazekas- és filigrán munkákkal, handzsárokkal, amelyek egy ománi boltocskából sem hiányozhatnak.

Az említett Dzsabalal-Hadzsar hegyek, és ami rajtuk túl van, Omán további természeti kincseit rejti. Ide már érdemes négykerék-meghajtású („4 wheel”) autóval menni, az úttalan utakra tévedők lélegzetelállító és jóformán érintetlen részeket fedezhetnek fel. Őket pedig a helyiek, hiszen Omán vidéki részein (még!) a turizmus nem bontotta ki térképeit és digitális lencséit.Majdnem mindenkinek, akivel szóba elegyedek, Magyarországról egy mobilgyártójut eszébe, ami a világ más tájain talán szokatlan jelenség, a Közel-Keleten ugyanakkor nem.

Wádí Sáb-kanyon

Wádí Sáb-kanyon

’Udhkur Allah. „Emlékezz Istenre” – olvasható időről időre az autópálya menti mérföldkövek a városból kijövet.

Bakhla és a Dzsabalel-Hadzsar-hegyvonulat

Bakhla és a Dzsabalel-Hadzsar-hegyvonulat

Mindenütt nyilvánvaló válik, hogy Omán fennállásának szűk félévszázada alatt hangsúlyt fordított az infrastrukturális fejlesztésekre, az emberi erőforrásokra, a gazdasági diverzifikációra, az olajon kívüli szektorokra, az importhelyettesítésre, az export helyzetbehozásra, és a női oktatásra, és igen, itt az északnyugati szomszédtól eltérően vezethetnek nők is. A már szóba került minimálbéremeléshez hasonló gesztusok eredményeként néhány az „arab tavaszhoz” kapcsolódó tüntetést leszámítva komótosan csordogál az élet a maga nyugodt medrében, akár az öntözővíz a faládzsban, amely egy Omán szerte elterjedt földalatti vízvezetékrendszer, amelynek függőleges tengelyéhez vízszintes alagutak csatlakoznak.

Nemcsak az emberi fejlettségi index állati jó (hiszen a 2010-es ENSZ publikáció tükrében a szultanátus az elmúlt 40 év alatt 135 ország közüla legtöbbetfejlődő ország) de az állatokat is megilletik az emberies körülmények, sejtetik a déli autópálya melletti, „állatátkelőhelyek” előtti stoptáblák.

Kecske az autóúton, Szúr

Kecske az autóúton, Szúr

Nizwában egy marhakereskedő tiszteletemre irodalmi arabra vált és a déli, asz-Szalála központú részt ajánlja figyelmembe, némi lokálpatriotizmussal, ahonnan maga Kábúsz szultán is származik, és ahol júniustól szeptemberig kharíf (szó szerint „ősz”, ám tkp. monszun időjárás; maga a „monszun”szavunk különben araberedetű, jelentése:„évszak”) van. Decemberben 30 foknál mindez a külföldieknek vonzónak is tűnhet, ám nemcsak ők, hanem a helyiek is kedvelik a monszun – akinek nem disdasája, ne vegye magára.

Természetesen ez nem egy reprezentatív felmérés, ám az utca embere a szó legszorosabb értelmében a kisgyermektől az aggastyánig, a kézzel hímzett, tarkakumma fedőnévre hallgató süvegben, és a makulátlanul tiszta, fehér, köpenyszerű, bokáig érő disdásában sétálgat, amely az ország jellegzetes, vöröses homokjától sem színeződik el. Nevezzük népviseletnek, amely természetesen nem azonos az ünnepi alkalmakkor felöltött handzsáros- turbános népviselettel, hanem annak egy „puritánabb” válfaja, ám népinek népi.

Kisfiú disdásában, Nizwa.

Kisfiú disdásában, Nizwa.

A helyiek úgy tartják, hogy a köpenyt, ha elszakad, abból az anyagból kell megfoltozni, amelyből vétetett. Én is visszautazom Magyarországra. Abban a tudatban, hogy biztos, hogy jövök még Ománba.

Ahszant ’Umán. Köszönöm Omán, helyi arab nyelvjárásban.

 

 

 

 

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!