Tahrír 3.0: Totális kudarc Egyiptomban

Vélemény

A Muszlim Testvérek évtizedeket vártak arra, hogy irányíthassák Egyiptomot. Amikor ez végre megadatott, egy olyan időszak vette kezdetét, amelyet merev dogmák, hatalmi arrogancia és a mások véleményének teljes figyelmen kívül hagyása jellemzett. A szőnyeg, amely alá az általuk is öröklött társadalmi és gazdasági problémákat söpörték, végül kicsúszott alóluk: mindez maga alá gyűrte Egyiptomot és őket magukat is.

Talán kevesen gondolták, hogy úgy ér véget a Mohamed Murszí-időszak, ahogy, de talán a legtöbben egyetértettek abban, hogy az csak idő kérdése. Kormányzásuk a nagy várakozások – én magam abban egyfajta posztmodern szintézis lehetőségét láttam teokrácia és liberális demokráciák között – teljes kudarccal végződött. A forradalom utáni Egyiptom legszervezettebb, leghitelesebb és talán legismertebb politikai és társadalmi mozgalma – tehát semmiképp sem „sötét tevéje” –érdes patkóval, szemfedővel nyargalt végig a bő nyolcvanmilliós lakosságú országon, ahogy korábban Mubarak emberei a Tahríron. Bár legitimitásuk vitathatatlan volt és a társadalom egyszerű többségének bizalmát tagadhatatlanul élvezték kezdetben, legyen szó igazságszolgáltatásról,  hadseregről, médiáról, nőkről, kopt keresztényekről, ultrákról vagy fiatalokról, a vezetés gyakorlatilag mindenkivel összebalhézott, együttműködési hajlandósága pedig a néhai Mubarak-rendszerét idézte.

Morszi ellenes tüntető (forrás: Mahmoud Gamal Ed-din - Flickr)

Morszi ellenes tüntető (forrás: Mahmoud Gamal Ed-din – Flickr)

Azelőtt, hogy a sorsfordító történelmi események Tunéziában másfél évvel ezelőtt átszakították a félelem gátjait az arab országokban, a koreográfia időről időre úgy nézett ki, hogy a hadsereg politikai beavatkozását a társadalom hamis lelkesedéssel vagy csendben követte. Ezúttal fordítva történt: egyiptomiak milliói mellé állt végül oda a hadsereg.

Elvileg előfordulhat, hogy a hadsereg nem engedi ki most a kezéből a gyeplőt, akár szükségállapotot is bevezetve, erőteljesen beavatkozik majd a politikai életbe a jövőben, ám ezt sem a forradalmak Egyiptoma, sem a nemzetközi közösség nem fogadná el, tehát ez valószerűtlen.

Az is előfordulhat persze, hogy a Testvérek visszavágnak, és korábbi nagyképű és szűklátókörű kormányzásukat stílusosan egy konfrontatív és revansvágytól fűtött lépéssel pecsételik meg – ami az erőszak kiterjedéséhez vezethet – ám társadalmi bázisuk erőteljesen csökkent, az utcai erőviszonyok immár nem mellettük szólnak, és ezt pontosan tudják ők is.

fotó: Iványi Márton

fotó: Iványi Márton

És az is megtörténhet, hogy az ellenzék régi, Mubarak-rendszerhez kötődő szárnya kerül helyzetbe az újrakevert kártyák révén, ami azonban borítékolhatóan előbb-utóbb hasonló véget ér, mint Murszí, hiszen az egyiptomiak döntő többsége nem a múlthoz akar visszatérni, hanem demokratikus jövőben gondolkodik, amelyre 2011-ben valós esély látszott, és amelynek reménysugarai időről időre megcsillannak az emblematikus Tahrír téren.

Bárhogy is lesz, annak az egyenlők közötti valós nemzeti párbeszéddel kell kezdődnie identitásról, egyház és állam egyensúlyáról, alkotmányról és arról a bizonyos demokratikus jövőről, az egyiptomi népet és annak 2011-es forradalmát és eszméit képviselő, politikai és civil csoportok bevonásával.

forrás: Mahmoud Gamal Ed-din - Flickr

forrás: Mahmoud Gamal Ed-din – Flickr

Ami pedig a Testvéreket illeti, Egyiptom intő példa az egész térség számára. Tunéziában, Jordániában, Líbiában, Algériában és Törökországban is a Testvérekhez így vagy úgy, ténylegesen vagy legalábbis láthatatlan eszmerendszeri kötelékekkel kötődő, vagy a támogatásukat élvező vezetéseket találunk. Szíriában, Jemenben, Kuvaitban és Szudánban pedig ilyen mozgalmak vannak ellenzékben, nagy társadalmi befolyással és politikai súllyal. Az „egyiptomi kísérlet” összeomlása azt jelzi, hogy a politikai iszlám nem feltétlenül működő politikai formula, hacsak politikusaik nem mutatnak nyitottságot és hajlandóságot arra, hogy másokkal együtt munkálkodjanak és megbecsüljék az eltérő véleményt.

A történtek tanulság Egyiptom és a világ számára az, hogy a harmadik évezredben, ha a politikai pártok nem tudnak mást kínálni, mint merev, a társadalommal, de még a vallásos érzületűekkel sem egyeztetett hittételeket, valamint árulást emlegetnek, valahányszor a társadalom véleménynyilvánítási jogával él, bukásra vannak kárhoztatva.

8264591190_8947e3b669_z

Morszi ellenes graffiti az Elnöki Palota falán (forrás: Jonathan Rashad – Flickr)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!